Napi friss

Dobos Evelin: „Szegény Mazsira hogy fog ez hatni?”

A színésznő korábban még aggódott Mazsi lelkiállapotáért, holott elképzelhető, hogy nem sokára a ringben néznek egymással farkasszemet.

Dobos Evelin az ékes példája annak, hogy nem minden az, aminek látszik. A törékeny külső bizony bitang fizikumot takar, és habár nem sokan hittek benne, legyőzte Sáfrány Emesét a Sztárboxban. „Az első adásban ugye nem mi szerepeltünk, és ültünk a nézőtéren az edzőmmel, és meghallottuk, hogy a lányoknál a szavazati arány micsoda. Mazsinál és a Megyeri Csillánál nagyjából hetven-harminc volt az arány. Néztem az edzőmre, és mondtam neki, hogy úristen, ha ezt szegény Mazsi meghallja az öltözőjéből, az vajon hogy fog hatni rá, biztos rosszul fog esni neki” – magyarázta a MAKEUP/DOWN-ban a színésznő, akit akkor világosított fel mestere, hogy neki pedig csak tíz százalék esélyt adtak a győzelemre. Evelin ezek után még keményebben edzett, aminek meg is lett az eredménye. Evelin most vasárnap Nyári Diával méri össze a tudását a Sztárboxban, kettejük közül kerül ki Berki Mazsi ellenfele, aki biztos szereplője a december 10-ei szuperdöntőnek.

Kiemelt kép: RTL/Sajtóklub

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story őszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!