Napi friss

Horváth Gréta megmutatta a hasplasztikája eredményét – fotókkal

Azt mondja, élete legjobb döntése volt, hogy kés alá feküdt.

Közel két év alatt 32 kilótól szabadult meg az Ázsia Expressz korábbi győztese, aki azután kezdett életmódváltásba, hogy kiderült: inzulinrezisztenciával küzd. A tiltólistás élelmiszerek elhagyása – úgy, mint a cukros élelmiszerek, a lisztből készült pékáruk, valamint a burgonya és a rizs – olyan látványos eredményhez vezettek, hogy Grétának még hasplasztikára is szüksége volt, hogy eltávolítsák a hasáról a megereszkedettek bőrréteget, illetve helyreállítsák a szétnyílt hasizmát. A csinos influenszer most az Instagram-oldalán számolt be a beavatkozásról, amiről nemcsak őszintén vallott, hanem meg is mutatta annak eredményét. „Életem és az öngondoskodásom legjobb döntése volt, hogy ebbe az egészbe belevágtam – kezdte a bejegyzésében Gréta. – Rengeteg akadályon kellett átugranom, mire erre a pontra eljutottam. Közel -32 kg-os fogyásom után tudtam, ez lesz a következő lépés. Erre fejben is meg kellett érni. Az egész plasztikának volt valami iszonyatos ereje. Nem azért, mert szép lett a hasam, hanem elképesztően erős önbizalmat adott az élet számos területén. Nem, nem csak az öltözködésben. Letettem a sok terhet, szó szerint kivágták belőlem azt, ami rengeteg traumát okozott nekem lelki szinten. A plasztika nem ördögtöl való!”

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Horváth Gréta (@horvath_greta_official) által megosztott bejegyzés 

A véleményvezér látványos átalakulása az egész életére kedvező hatással van. „Olyan testben élek, amiért megdolgoztam, és amibe sok energiát fektettem. Lelkileg ez egy nagyon nehéz és megterhelő út volt. Minden percét élveztem, még akkor is, ha sírtam! Szeretem ezt a lányt a képen, mert bátor és erős! Te is ilyen vagy, igen, Te, aki most olvasod. Semmivel nem vagyok több nálad, és pont ezért képes vagy te is az átalakulásra, a határok meghúzására és a bátorságra, ha plasztikáztatni szeretnél! Nekem az egész életem megváltozott.”

Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story őszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!