Napi friss

Így hagyta faképnél az asszonya Józsi gazdát!

A Házasodna a gazda szereplője elmesélte, hogyan maradt egyedül a lányaival.

József ma is pontosan emlékszik arra a napra, amikor egyedül maradt a lányaival. Gyermekei édesanyja, a nála 25 évvel fiatalabb asszony ugyanis szó szerint egyik napról a másikra tűnt el. „Életük az életünket, és persze voltak problémáink. Az asszony már színt is vallott, hogy megcsalt, és menekülni akart ebből a házasságból. Kiderült, hogy amíg én éjjelente a piacokra jártam, addig összeszűrte a levet az egyik nálunk dolgozó alkalmi munkással. Akkoriban már nem is törődött semmivel. Pedig én azt hittem, boldogok vagyunk, szeretjük egymást. Mindent megbocsájtottam neki. Azon a bizonyos reggelen, amikor a két kicsit vittem volna óvodába és iskolába, közölte, hogy most nem jön, pizsamás napot tart, de majd vár minket haza étellel. Mondtam is, hogy az jó lesz, mert előző nap vettem friss húst, azt el kellett készíteni. Annak rendje és módja szerint elvittem a gyerekeket, aztán pedig gégecsövekért kellett mennem Kiskunfélegyházára – mesélte korábban a Storynak a gazda. – Visszagondolva furcsa volt, hogy Lajosmizse magasságában elhúzott mellettem az alkalmi melósok autója, de akkor még nem tulajdonítottam ennek nagy jelentőséget. Kiderült, hogy a feleségemért mentek vissza. A feleségem felhívott, hogy elhagy, visszahívta a fiúkat és elviszik őt Romániába. Vigyázzak a lányokra. Tudja, hogy nálam jó helyen lesznek. Mondtam, hogy ne csináljon marhaságot, jöjjön vissza, de hiába. Délután hazahoztam a lányokat, rohantak az ajtóhoz, és már akkor tudták, hogy baj van, amikor látták, hogy be van zárva. Rögtön kérdezgetni kezdték: hol van anya? A szomszédasszony, Borika pont ott volt a kerítésénél, és a fejét ingatta: akkor jól sejtettem, Józsi, hogy elment. Bementünk a házba, zokogva elmeséltem a lányoknak, hogy mi történt, és együtt sírtunk a gyerekekkel. A legkisebb lányom még napok múlva is csapkodta a fejét a párnába esténként, és azt zokogta: megígérem, hogy jó leszek, csak gyere haza anya. Hosszú idő volt, amíg összeszedtük magunkat, minden teendő rám hárult a lányok körül, innentől egyedül neveltem őket. Mostanában viszont már kérdezgetik: mikor lesz új anyukánk?”

Kiemelt kép: RTL/Sajtóklub

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story őszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!