Napi friss

Mit titkol Szoboszlai Dominik a luxuséletéről? – „Ezt nem fogom elmondani soha”

Rengeteg változás történt a focista életében az elmúlt hónapokban, csapatot és országot is váltott, amiről most részletesen beszélt.

Mint mesélte, gyorsan alkalmazkodott az új körülményekhez. „Valóban sok újdonság történt velem, de egész jól fel tudtam venni a mindennapjaimban mindezt. Hamar találtam házat, és a csapatba is könnyebben beilleszkedtem, mint ahogy azt vártam. Már csak azért is, mert az elejétől kezdve tudtam játszani, és nagyon gyorsan elfogadtak a többiek – mondta az InStyle Mennek a Liverpool sztárja, majd hozzátette, fanatikus rajongókból is bőven akad. – Manchesterben lakom, úgyhogy nem tudtam még megtapasztalni, milyen az, ha az utcán sétálok, viszont amikor kijövünk autóval a stadionból, érezhető, micsoda fanatizmus van az emberekben ott. Futnak a kocsi után, szóval elég komolyan veszik ezt az egész történetet.” Szóba került az új autója is, hiszen az a hír járta, hogy Dominik kocsivásárlását édesapja az eredményekhez kötötte. Kiderült, hogy a Mercedes G osztály megmaradt ugyan, de bővült is a flotta. „Nem cserélem le, csak veszek magamnak egy másikat. Utánanéztem, beszélgettem emberekkel, és mivel ez a modell értékálló, befektetésnek sem utolsó – mondta, azt azonban nem árulta el, milyen márkáról van szó. – Nem fogom soha elmondani senkinek, aki meglát benne, annak szerencséje van.”

Kiemelt kép: Getty Images

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story őszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!