Napi friss

Járai Mátéban máig élénken él Törőcsik Mari egyik mondata

Annak idején a Story első olvasói között volt a népszerű színész, aki középiskolásként arról álmodozott, egyszer majd ő is szerepel a többi híresség között.

Álma végül valóra vált. De addig is, amíg ő maga sztár lett, híres felmenőiről olvashatott a lapban. Nagyapjáról, Maár Gyuláról, és feleségéről, Törőcsik Mariról, vagyis ahogy ő hívta: Mari mamáról.

„Mindannyian elsirattuk”

Így volt ez 2008-ban is, azokban a nehéz napokban, amikor lapunk is beszámolt arról, hogy Törőcsik egy orvosi vizsgálatot követően kómába esett. „Szombat volt, amikor a nagynénémmel beszéltem, és ő azt mondta, hogy Mari mamát hétfőn lekapcsolják a gépekről. Emlékszem, hogy letettem a telefont, és akkor az egész család: apám, anyám és a húgom együtt ültünk, és mindannyian elsirattuk. Anyám felhívta az Angliában élő rokonokat is a hírrel, mert konkrétan azt mondta az orvos, hogy ez nem az a kóma, amiből ki szokás jönni. Mégis megtörtént a csoda. Hétfő reggel jött a hír, hogy olyan életjeleket mutat a gép, amelyek mégis azt jelzik, felkelhet. Aztán néhány nap múlva valóban felébredt a kómá­ból. Arra emlékszem, hogy amikor a Story cikkét olvastam a történtekről, azt éreztem, ott szeretnék lenni. De sajnos a nagynénémen és a nagyapámon kívül senki sem mehetett be hozzá a kórterembe. Így mi, többiek kint, a folyosón ültünk.”

Ördögi kör

A csodás gyógyulás Máté szerint teljesen megváltoztatta Törőcsiket. „Az volt a döbbenetes, hogy mi valóban elbúcsúztunk tőle 2008-ban. Ennyit arról, mennyire szabad komolyan venni, amikor bejelentik, hogy valakit majd lekapcsolnak a gépről – folytatja Máté. – Miután visszajött az életbe, mindig azt mondogatta: „Én már egyszer meghaltam”. Mélyen hívő emberként azt érezte: azzal, hogy kapott egy másik esélyt az életre a Jóistentől, őt teljesen kicserélték. Azután olyan műsorba is eljött velem, olyan interjúkat adott, és olyan gálaműsorokban léptünk fel, amiket azelőtt sosem vállalt volna. Úgy érezte, hogy azért kapott egy új esélyt, mert valamit valahogy másként kell csinálnia. Meg kell hálálnia ezt az ajándékot. Utána dolgozott még Vasziljevvel (Anatolij ­Vasziljev orosz rendező – a szerk.), ahol gyakorlatilag 80 oldalon át ő beszélt. Az, hogy ezt végigcsinálta, egészen fantasztikus volt. Ám mindez végül ­ördögi körnek bizonyult. Sokkal többet vállalt ugyanis, mint amit bírt. A 2008-as felépülése után még visszavonulhattak volna Maár Gyulával Velembe, hogy szép nyugodtan éljenek. Mégsem tették, és ezt azután bánta is. Miután a nagyapám elment, Mari mama azt mondogatta, hogy még mindig élne a férje, ha akkor ő többet van vele.”

„Te igazi sztár lettél”

„Nagy szívfájdalmam, hogy nagyapám nem látott színpadon. Mari mama a halála előtt viszont eljött megnézni, és az nagy elégtétel volt, mert csupa jót mondott az alakításomról. Ez 2014-ben történt. Akkor én már réges-régen színész voltam. Sokáig bántott azonban, hogy évekig Törőcsik Mari unokájaként emlegettek. Ezért egyszer elvittem hozzá azokat a kivágott újságcikkeket, amelyekben már saját jogon szerepeltem. Végigolvasta őket, és büszkén azt mondta: „Máté, te igazi sztár lettél!”

Amire büszke

Törőcsik Mari utolsó életrajzi könyvében Mátéról is írt, mégpedig a 194. oldalon. „Hatalmas büszkeséggel tölt el, hogy engem is megemlít, és tényleg szuperlatívuszokban beszélt rólam” – mondta Máté.

Kiemelt kép: RTL/Sajtóklub

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story tavaszi különszáma!

Kapható a Story Sztárséf különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!