Napi friss

Eszenyi Enikő és Stohl András – Elásták a csatabárdot a Dancing with the Stars idejére

Meglehetősen összetett a két színész kapcsolata.

Érdekes helyzet állt elő a TV2 táncos műsorának idei, negyedik évadában azzal, hogy Eszenyi Enikő is szerepel benne. Stohl Andrással, a műsor egyik házigazdájával ugyanis egészen szövevényes a kapcsolata. A két színész annak idején még a Vígszínházban dolgozott együtt, közös darabban is játszottak, mindketten elismerően nyilatkoztak egymás művészi munkájáról. Eszenyinek színházigazgatóként viszont fájt, hogy Stohl idővel elhagyta a pesti teátrumot. A színész egyébként nem tagadta, hogy megbecsült tagja volt a társulatnak, ugyanakkor máshol több pénzt ígértek neki, emiatt döntött a távozás mellett. 2020-ban aztán robbant a bomba, és egymás után álltak ki a Vígszínház korábbi színészei, dolgozói: hatalommal való visszaéléssel, verbális abúzussal vádolták meg Eszenyit. „Alulírottak személyes tapasztalataink alapján kijelentjük, hogy a jelenleg regnáló igazgató, Eszenyi Enikő által gyakorolt verbális erőszak és az agresszív vezetői kommunikáció hozzájárult ahhoz, hogy felbontsuk a szerződésünket a Vígszínházzal” – volt olvasható abban a közös nyilatkozatban, amit sok más művésszel egyetemben Stohl András is aláírt.

A testőr című darabban együtt játszottak (Fotó: Olajos Piroska/fotocentral.hu)

A botrányra válaszul Eszenyi elhagyta a teátrumot, és bár feltett szándéka volt, hogy ismét ő vezesse a Víget, végül visszavonta a pályázatát. Annak idején a színésznő csupán egyszer szólalt meg, a közösségi oldalán ezt írta: „Az elmúlt napokban életem legnehezebb pillanatait éltem meg. Sokat tapasztaltam ez alatt a néhány nap alatt: támogatást, gyűlöletet, együttérzést és kiközösítést. Ahogy 39 évvel ezelőtt, most is úgy látom, egyesek nem tudnak megbékélni a személyemmel. Mindent elkövetve igyekeznek a Vígszínház társulatát megosztani, a művészetbe vetett hitüket megtörni. Ezért arra az elhatározásra jutottam, hogy a magam és mások méltóságának megőrzése érdekében a Vígszínház vezetésére beadott pályázatomat – annak ellenére, hogy a szakmai bizottság azt találta a legjobbnak – visszavonom, vígszínházi munkámat befejezem azzal a hittel, hogy Thália örök és halhatatlan.”

Stohl András a 168 órának közleményben reagált Eszenyi döntésére. „Azt gondolom, hogy Eszenyi Enikő lemondása a jelenlegi helyzetben az egyetlen járható út volt. Ha a hasonló esteteket nézzük, amik a közelmúltban történtek, akkor tisztán láthatjuk, hogy nem tehetett mást, mint hogy lemond. Azzal a hangnemmel viszont, ahogy a lemondását megtette, nem értek egyet. Önmagát áldozatnak állítja be, akit minden valós ok nélkül máglyára küldtek. Ez hazugság. Ezek az abúzusok megtörténtek, ezért tartom fontosnak, hogy a bizottság a lemondás ellenére is folytassa a kivizsgálást, és derüljön fény az igazságra. Az áldozat nem ő, hanem azok, akik a hatalommal való visszaélést elszenvedték. Fontos leszögezni, hogy sem én, sem a kollégáim nem az ő személye ellen kívánunk fellépni, hanem azt szeretnénk, hogy ilyen abúzus soha sehol, semmilyen színházban, de egyáltalán sehol ne történhessen meg. Eszenyi Enikő a közelmúltban megjegyzést tett a büntetett előéletemre, ami miatt, úgy érzem, hitelesem adhatok neki tanácsot: én elkövettem egy bűnt, amit elismertem, amiért bocsánatot kértem, és amiért a  megérdemelt büntetésemet letöltöttem, és vállaltam érte a felelősséget. Barátilag csak ezt tudom ajánlani Eszenyi Enikőnek is.”

Hogy Stohl szavai eljutottak-e Eszenyihez, azt nem tudjuk, az azonban tény, hogy a színésznő egészen mostanáig nyilvánosan nem kért bocsánatot senkitől sem. Hogy a két művész között a korábban történtek miatt van-e bármiféle nézeteltérés, csupán csak sejthető. A Dancing with the Stars nézői közül sokan esküdni mernének rá, hogy Stohl kissé hűvös Eszenyivel, de ha ez így van, a szombati, első élő adáson jól palástolták, hogy kettejük között konfliktus lenne. Amikor Eszenyi és táncpartnere, Hegyes Berci a salsájuk után visszatért a táncosok páholyába, Stohl először Eszenyit kérdezte, milyen utolsóként parkettre lépni. A színésznő mindössze egy mondattal válaszolt, Stohl pedig ezután már Hegyes Bercit faggatta.

Kiemelt kép: tv2play.hu/Dancing with the Stars

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story őszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!