Napi friss

Agárdi Szilvi és férje reagáltak, miután népharag zúdult rájuk

Úgy érezték, nem hallgathatnak tovább.

Az énekesnő és férje, Gergő a nyáron házasodtak össze, és ahogy az lenni szokott, az esküvőt követően máris záporoztak a kérdések, terveznek-e gyereket, ha igen, mennyit, illetve mikor. Ez a téma akkor is felmerült, amikor Palik László YouTube-műsorában vendégeskedtek. Az újdonsült férj reakciója viszont elképesztő indulatokat váltott ki a kommentelőkből. „Szilvi ugye nem látná, hogy hová esne a gyerek, vagy éppen mi esne rá, én pedig nem tudnék mindig mellette lenni és figyelni. Kicsit úgymond majdnem egy gyilkosság lenne a részéről…” – reagált a férj. A műsor óta valóságos népharag zúdult rájuk, ezért is döntöttek úgy, hogy nem hallgatnak tovább. „Amikor az ember nem találja a szavakat, óhatatlanul olyat mondhat, ami mások számára nem biztos, hogy elsőre érhető. De aki végignézte az interjút, láthatta, milyen harmónia van köztünk. Azonban vannak, akik teljesen máshogy értelmezték ezeket a szavakat, és egy kiragadott mondatból ítélkeznek” – mondta Szilvi a közös TikTok-videójukban. Gergő elmondta, korábban még sosem adott interjút, és rettentően izgult, emiatt fordulhatott elő, hogy rosszul válogatta meg a szavait.

Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story őszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!