Napi friss

Gál Petra: „Ezek a munkák az én lelkemet is megviselik”

Az ismerettségi körében is van olyan, aki családon belüli erőszak áldozata lett.

Bár szülei jogásznak szánták, és három évig tanulta is a szakmát az egyetemen, de végül mégiscsak megvalósította az álmát, és a Fókusz riportere, illetve műsorvezetője lett. Petra nemcsak hivatásának tekinti a munkát, de küldetésének is, hiszen riportjaiban sokszor hívja fel a figyelmet társadalmi problémákra, főleg a családon belüli erőszak ellen küzd. „Talán azért is, mert az ismeretségi körömben van családon belüli erőszak áldozata. Fontos, hogy erről beszéljünk, felhívjuk rá a figyelmet, mert sokan egy riportot nézve döbbennek rá, hogy ők is hasonló helyzetben vannak, és így meríthetnek erőt segítséget kérni, kilépni abból. Vagy a képernyőn látott segélyszámot felhívják. Az ilyen riportok után sok nézői visszajelzést kapok, hogy tudtam rajtuk segíteni. De a segélyszervezetek is jelzik, hogy ilyenkor jóval többen fordulnak hozzájuk. És bár ezek a munkák az én lelkemet is megviselik, mégis csak jó érzés, hogy tudok segíteni.”

Petra másik szívügye az elhagyott állatok sorsa. Rendszeresen örökbefogadókat keres, megy a menhelyekre segíteni, sétáltatni a kutyákat. „Legszívesebben az Ágica Menhely lakóin segítek, mert ott sérült, gyakran végtaghiányos, fogyatékos kutyák élnek, akiknek sokszor még pelenkára is szükségük van. Nem is a legszebbek, kevés embernek kellenek” – sóhajt Petra, és azt mondja, hogy ha egyszer a budapesti agglomerációban párjával lesz egy kertes házuk, ő innen fogad majd örökbe egy újabb ebet. A műsorvezető egyébként a képen látható négylábút is örökbe fogadta.

Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story őszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!