Napi friss

Radics Gigi édesapja a lánya szakításáról: „Olyan szépek voltak, én drukkoltam”

Az énekesnő választottjaiban mindig találtak valami kivetnivalót a szülők.

Radics Gigi édesapját egy ország ismerhette meg, amikor lánya berobbant a köztudatba a Megasztárnak köszönhetően. Radics Tamás akkoriban még a Megaházba is beköltözött gyermekével, azóta pedig szinte minden idejüket együtt töltik, lánya jobbkeze lett. Így óhatatlan, hogy belelásson a magánéletébe is, előszeretettel mondja meg véleményét a választottjairól. Gigi ezt mára megtanulta kezelni, és sokkal inkább saját megérzéseire támaszkodik. „Számomra fontos, hogy szeretve legyek, tiszteljenek egy kapcsolatban. Nyilván ez az eddigiekben is megvolt, de van, akivel ez működik, és van, akivel pedig nem. És be kellett látni, hogy jelen esetemben ez nem működött – mondta a Palikék Világa by Manna adásában Gigi, mire apja váratlanul közbeszólt. „De biztos, hogy működött! Biztos, hogy gyönyörű volt az előző is. Az ember egy életre tervez szerintem – tette hozzá, majd az énekesnő elmondta, hogy voltak jobb és rosszabb időszakok a korábbi kapcsolatában, mégis meg kellett hoznia a komoly döntést, végül különmentek kislánya édesapjával. Édesapja pedig erre a kijelentésére is reagált: „Olyan szépek voltak együtt, én drukkoltam”

Az énekesnőnek nincs egyszerű dolga, elmondása szerint nagy elvárásokat támasztottak felé a szülei. „Talán egy lánygyereket nehezebb elengedni, és emiatt van az, hogy van egy nagyon fix kép, amit ők elképzelnek a gyermeküknek, hogy kit szeretnének mellette látni. Nem azt mondom, hogy nem voltak megelégedve, de mindig volt valami kivetnivaló a dologban. Hozzáteszem, hogy én ezt abszolút ki tudom zárni. A saját magam ura vagyok, ha párkapcsolatról van szó – magyarázta a Megasztár aranytorkú felfedezettje. – Jobb apukát nem választhattam volna a gyermekemnek, tényleg csodálatos apja Bellának, és rendkívül jól lehet vele egyeztetni minden dolgot. Itt is imádják a gyereket, és ott is, ami a legfontosabb dolog szerintem. Jóban maradtunk.”

Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!