Napi friss

Molnár Csillát 38 éve választották a legszebb magyar lánynak: „Ezzel a címmel véget ért a gyerekkorom”

Megrázó szavai előrevetítették a tragédiáját is.

Közeledik az újabb súlyos évforduló. Tragikus sorsú szépségkirálynőnk, a 17 évesen öngyilkosságba menekülő Molnár Csilla Andrea fejére 38 évvel ezelőtt, 1985. október 5-én került a korona. Története azóta is foglalkoztatja az embereket. Most egy, a szépségversenyről készített dokumentumfilmből idézünk részleteket, emlékezve a legszebb magyar lányra.

A film egyik érdekessége, hogy Dér András és Hartai László díjnyertes munkája – Csilla tragédiájának tükrében – egész más színben tünteti fel az eseményeket. „Én is úgy képzeltem ezt az életet, hogy ez csupa fény és pompa, de most, hogy belekerültem, nem olyan egyszerű. Nagyon sok olyan dolog van, amit kívülállóként nem tudtam. Még most sem tudtam teljesen felfogni, hogy milyen nagy teher lesz a számomra. Sírás kerülgetett, hogy itt kell hagynom az osztályt, hogy magántanuló leszek. Nagyon büszkék rám, de nem éreztetik velem, hogy én egy szépségkirálynő lettem, de azt hiszem, hogy nekem ezzel a címmel véget ért a gyermekkorom, és felnőttként kell viselkednem, nem lehetek ugyanaz, amilyen voltam. Nem mehetek úgy az utcán, mert mindenki engem figyel, hogy viselkedem, és nem tudok egy jóízűt nevetni a lányokkal. Én megmaradtam annak, ami vagyok, csak azt hiszem, jobban kell odafigyelni a környezetemre” – mondja a filmben Csilla.

Az akkori szocialista Magyarországon fél évszázados kihagyás után rendezték meg a szépségversenyt, amelyet hatalmas érdeklődés övezett, és a közvetítés is bombasiker lett. Csilla egy barátnőjével együtt jelentkezett, és bár hatalmas volt a lelkesedésük, azzal, hogy kétezer jelentkezőből végül Csilla fejére került a korona, nem csak csillogás járt együtt. A szervező cég nem túl emberbarát hozzáállása, az alaptalan rágalmazások ellen sem igazán tudta, hogyan is védekezhetne. Ráadásul egyre szaporodtak a róla keringő pletykák is, amelyek az ő fülébe is eljutottak, és amelyek közül a legenyhébb talán az volt, hogy édesapja – aki mindig is ellenezte a versenyen való indulását –,  negyvenezer forintért vett neki ruhát. De Chrudinák Alajossal és Frenreisz Károllyal is összehozták… Eközben otthon is egyre csak szaporodtak a konfliktusok, így történt, hogy kilenc hónappal a verseny után, szülei fonyódi otthonában bevette éhgyomorra édesapja szívgyógyszereit. „Nem akarok meghalni” – így támolygott le a lépcsőn, de sajnos már nem tudták megmenteni az életét. Emlékét több dal és könyv is őrzi. 54 éves lenne, ha másképp alakul az élete.

Kiemelt kép: Archív

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!