Napi friss

Kútvölgyi Erzsébet – Fel akart mondani a Vígszínházban

A színésznő éppen az igazgatóhoz tartott, ám útközben találkozott Kern Andrással...

Kútvölgyi Erzsébet több mint ötven éve a Vígszínház tagja. Szinte elképzelhetetlennek tűnik, de bizony volt időszak, amikor úgy gondolta, hogy felmond, és maga mögött hagyja a pesti teátrumot. Olyannyira eltökélt volt, hogy el is indult az igazgatói irodához bejelenteni a nagy hírt, azonban nem számolt azzal, hogy útközben találkozik szeretett színésztársaival. „Ott röhögött a Tahi Tóth Laci meg a Kern Andris. Próbálták a Kétfejű fenevadat, török basának öltözködve ott ültek ezek a csodálatos kollégák, és annyira röhögtek, hogy őrület. Hát akkor gondoltam, hogy még mielőtt felmondok, bemegyek a büfébe, és velük együtt röhögök. Amikor vége lett a próbának – én csak a büfében ültem és röhögtem –, akkor szépen felálltam, a próba befejeződött, viszontlátásra, és szépen elindultam haza. Amikor kiértem a színházból, akkor jutott eszembe, hogy fel akartam mondani” – mesélte a Bóta Caféban a színművésznő. Végül kollégáinak köszönhetően később sem gondolta meg magát, és mai napig a társulatot erősíti.

Kiemelt kép: Toroczkay Csaba/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story őszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!