Napi friss

Fehér Anna örökbe fogadott

Nem ő az egyetlen nevelőszülője Árvácskának.

A József Attila Színház társulata egy évre örökbe fogadta Árvácskát. Nem véletlenül esett a választás őrá, ugyanis a hamarosan bemutatásra kerülő Peter Shaffer Equus című darabjának központi figurája egy ló. Természetesen a kis hucut nem mehetett be a színházba, de a darab főszereplői a nevelőszülei lettek a Fővárosi Állat- és Növénykertben, köztük Fehér Anna is, aki a darabban is anyaszerepet alakít majd: ő formálja meg Dora Stranget, a fiatal főhős édesanyját.  Partnerei Fekete Gábor, Fila Balázs, Hargitai Iván, Szabó Emília és Zöld Csaba lesznek. A színészek a próba után ismerkedtek meg Árvácskával. A társulat oklevelet is kapott a ló örökbefogadásáról, valamint életrajzot a kis kedvencről. „Csodás dolog bármilyen formában a lovakhoz kötődni, mert szépek, erősek, nemesek. Nem véletlen a több ezer éves mély viszony velük. Mi sokat változtunk a történelem során, az ő jellemük azonban töretlenül ugyanaz. Emlékeztetnek néhai természetközeli, emberibb mivoltunkra” – mondta Hargitai Iván, a darab rendezője és a József Attila Színház művészeti vezetője. Az Equus című darab egy pszichiáter és egy, a világot megérteni akaró kamasz csodálatos története: a pszichiáter az objektív tapasztalatban, a fiú a lovak animális, zsigeri érzéseiben akarja látni a jövőt. A különleges történethez párosuló izgalmas színpadi vízió a színház fennállásának történetében is meghatározó előadást ígér. A bemutató október 6-án lesz a József Attila Színházban.

Kiemelt kép: József Attila Színház

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story őszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!