Napi friss

Veréb Tamás volt neje olyan gesztust tett, amire kevés nő lenne képes

Náluk tényleg megmaradt a szeretet és a jó viszony.

Sok esetben kiderült már, hogy csak üres szavak rejlenek egy-egy sztárpár szépen megfogalmazott szakítós bejegyzése mögött, és előbb vagy utóbb úgyis megkezdődik a sárdobálás. Veréb Tomi és volt felesége, Klajkó Szandra esetében azonban úgy tűnik, a „legmélyebb tisztelet és szeretet”” és a „jóbarát” szavak tényleg a valóságot tükrözik. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a színész napokban megosztott fotója alatt – amin új párjával, Koltai Vivien színésznővel látható – az egyik kommentelő exfelesége, Szandra volt, aki szívecskével és hála jellel jelezte volt férjének, mennyire örül a boldogságának. Szandi gesztusát pedig egyből Tomi és Vivien is kedvelte, tehát úgy tűnik, tényleg minden oldalról béke, elfogadás és jó viszony uralkodik. A színész egyébként majd’ két év egyedüllét után, júniusban árulta el  követőinek, hogy válása után a szép színésznő személyében újra rátalált a szerelem. Az új fejezetet megelőzően Szandival rengeteget küzdöttek a kapcsolatukért, ami hét év után, 2021 őszén ért véget, mert belátták, hiába minden erőfeszítés, a „sors más utakra rendelte őket.”

Kiemelt képek: Olajos Piroska/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story őszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!