Napi friss

Balogh Levente – Gyermekotthonnak adományozott

Az üzletember személyesen vitte el az összegyűjtött pénzösszeget a gyerekeknek.

Balogh Levente és elnöki asszisztense, Keserű Balázs közösen utaztak el, hogy meglepjék az egyik nógrádi gyermekotthon lakóit. Az Álommeló első évadában a versenyzők feladatul kapták, hogy plüssnyuszikat készítsenek. Az elkészült játékoknak akkora sikere lett, hogy az üzletember árulni kezdte a plüssöket. „Úgy döntöttünk, hogy legyártatunk ebből a nyusziból ötven darabot, és utána gondolkoztunk, hogy mit is csináljunk vele. Meghirdetjük tizenötezer forintos fix áron ezt a nyuszit, úgyhogy gyertek, vegyétek, mert egy karitatív és nagyon kedves dolgot találtunk ki. A TündérPakk Alapítványnak gyűjtjük a pénzt, és gyerekeknek fogjuk a pénzt eljuttatni – tette közzé pár hete TikTok-on a felhívást, azonban arra ami történt, még ő sem számított. A nyuszikat mindössze két óra alatt elkapkodták, a befolyt összeg végül kilencszázezer forint lett. A Cápa betartotta a korábban tett ígéretét, így a mára cégvezetővé előléptetett asszisztensével együtt vitték el az adományt a szátoki gyermekotthon lakóinak. – Mint ahogy minden ember, én sem hiszem el, hogy eljut hozzájuk az adomány. Ezért ellátogattam személyesen, és el fogok menni több helyre is. Megteszek minden tőlem telhetőt azért, hogy kicsit jobb körülményeket biztosítsak ezeknek a gyerekeknek” – mondta a Fókuszban Levente. Az üzletember Keserű Balázzsal együtt a plüssökből befolyt pénzösszeg mellett ruhákat, cipőket és tisztálkodási eszközöket is adományozott a fiataloknak, amit az ott lakók egy saját készítésű műsorral háláltak meg a cápának.

Kiemelt kép: RTL/Sajtóklub

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story őszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!