Napi friss

Tomán Szabina: „A megelőzésben hiszek” (X)

A koronavírus-járvány felerősítette a védőoltásokról szóló vitát, amiből egyértelműen kiderült, hogy a hiteles információknak és a szakembereknek meghatározó szerepük van az egészségünket érintő, felelős döntéshozatalban. A megfelelő tájékozódás különösen fontos akkor, ha egy szülőnek a gyermeke egészsége védelmében kell elhatározásra jutnia.

Az iskolakezdés idején különösen aktuális ez a kérdés, hiszen a Nemzeti Immunizációs Programban (NIP) idén is kérhetik a szülők a 12. életévüket betöltött, 7. osztályos lányuk, illetve fiuk számára az egyik leggyakoribb szexuális úton terjedő vírusos kórokozó, a humán papillomavírus (HPV) elleni vakcinát, erről szeptember 11-ig kell nyilatkozniuk az iskolákban. Az ingyenesen elérhető védőoltást kötelezően fel kell ajánlani, de a szülő joga, hogy él-e az oltás lehetőségével. A téma aktualitása kapcsán Tomán Szabina üzletasszony-influenszert a szülői felelősségről kérdeztük, dr. Piczkó Katalin pszichiáter, coach és tréner pedig a hiteles tájékozódás buktatóiról és a felelős döntéseket megalapozó megoldásokról osztotta meg gondolatait.

Tomán Szabina több mint tíz éve foglalkozik azzal, hogy hogyan válhatunk a táplálkozás által egészségesebbé. Meggyőződése szerint már a gyerekeket is ebben a szellemben kell nevelni, így kell gondoskodni róluk. Ha a gyermekei egészségéről van szó, mindig több szakemberrel egyeztet. Mint mondja, nem azért, mert nem elég egy vélemény, hanem azért, mert tudja, hogy manapság már rendkívül sokféle megközelítés létezik, ugyanazt a területet ki így, ki úgy látja. „Hiszem, hogy nem elég a betegséget meggyógyítani, a tünetét kezelni, ezzel párhuzamosan az immunrendszer erősítésére is szükség van, és minden olyan ok feltárására, ami a megbetegedéshez vezetett. Ezért fontos számomra az, hogy a különböző szakemberek a különféle szempontjaikat és javaslataikat megosszák velem” – fejti ki az üzletasszony, aki úgy döntött, hogy Amira lánya megkapja a HPV elleni oltást. „A megelőzésben és az immunerősítésben hiszek; ha valamit oltás nélkül is el tudunk kerülni, akkor azt az irányt választom. De a HPV nem ez a kategória. Nagyon nagy esélye van annak, hogy a lányok és fiúk életük során találkoznak ezzel a vírussal, amely méhnyakrákot, és egyéb komoly megbetegedéseket is okozhat. Ez, ha megelőzhető, meg kell előzni” – hangsúlyozza Tomán Szabina, aki szerint azt, hogy milyen életet élünk a negyvenes, ötvenes, hatvanas éveinkben vagy még később, fiatal korunkban alapozzuk meg. A boldog, kiegyensúlyozott, hosszú és aktív életet kockáztatja az, aki nem törődik időben magával és a gyermekeivel.

Dr. Piczkó Katalin

Dr. Piczkó Katalin pszichiáter elismeri, rengeteg nehéz választás vár egy szülőre, aki azzal csökkentheti a döntéssel járó feszültséget, ha minél több információt gyűjt be a lehetőségekről – legyen szó akár az iskolaválasztásról, akár a gyermek jövőjéről. Minden információ fontos lehet, de ezek értékelésénél legalább annyira fontos, hogy kitől származnak, és mennyire hiteles az adott személy. Mindannyian azt az információt fogadjuk el, amelyik a benyomásaink alapján hiteles forrásból származik. „A gyermekek egészségét érintő felelős szülői döntéshez mindenképpen megbízható, alaposan felkészült személyt érdemes megkérdezni. Javasolt olyan szakember, orvos véleményét kikérni, aki a kezdetektől ismeri a gyermek életkörülményeit, tud a családban előforduló nehézségekről, betegségekről, és akár 1-1 tünet esetén is hosszmetszeti képet lát. Akinek a személye hiteles és bizalmat ébreszt” –  teszi hozzá a szakértő, megjegyezve, hogy természetesen lehet tájékozódni az internetről és egyéb forrásokból is, ugyanakkor ezeket az információkat kellő fenntartással kell kezelni.

Dr. Piczkó Katalin arra is felhívja a figyelmet, hogy nem csupán az lényeges, hogy miként határozunk gyerekeink egészségével kapcsolatban, hanem az is, hogy mi magunk hogyan élünk. „A gyermekek jövője szempontjából a minta legalább olyan fontos, mint a jó döntések. Ha boldog, egészséges gyermeket szeretnénk, akkor ennek egyik feltétele, hogy mi magunk is figyeljünk oda a saját egészségünkre” – mondja a szakértő. Tomán Szabina a szülői mintaadással kapcsolatban azt tapasztalta, hogy felemásan működik: generációjának tagjai ugyan megisszák a kólát, megeszik a lángost, ám a gyerekeiknél szerencsére már tudatosabbak, nem olyan megengedők, ha cukorról vagy az egészségre nagy mennyiségben már bizonyítottan káros ételek fogyasztásáról van szó. Mindez arra vezethető vissza, amivel dr. Piczkó Katalin is indította a beszélgetést: minden szülő törekszik arra, hogy gyermekét biztonságban tudja, boldognak és egészségesnek lássa, és olyan lehetőségeket, védelmet is biztosítson a számára, amivel ő a gyerekkorában még talán nem élhetett.

Az itt közölt információk a szerző nézeteit tükrözik, melyek eltérhetnek az MSD Pharma Hungary Kft. álláspontjától, és nem helyettesítik a beteg kezelőorvosának véleményét. Az Ön vagy gyermeke egészségi állapotával vagy kezelésével kapcsolatban az elsődleges információforrás a kezelőorvos kell, hogy legyen, ezért ha bármilyen kérdése merül fel, lépjen kapcsolatba kezelőorvosával! Mindig egyeztessen orvosával, mielőtt e tájékoztatóban található bármilyen javaslatot megvalósít!

A cikk megjelenését az MSD Pharma Hungary Kft. tette lehetővé.

HU-GSL-00135

Lezárás dátuma: 2023.08.25.

MSD Pharma Hungary Kft.

1095 Budapest Lechner Ödön fasor 10/B.

Telefon: +36 1 888 5300

Email: hungary_msd@merck.com

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story őszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!