Napi friss

Szűcs Judith: „Az első pillanatban tudtam, nem szabad bemennem a Neotonba”

Pedig voltak próbálkozások, hogy csatlakozzon az együtteshez.

Szűcs Judith az 1972-es Ki Mit Tud?-on a Fodrász Egyesület Tavasz 67 kórussal nyert, popzenei kategóriában szólóban pedig szintén első lett. Az énekesnő mindössze 19 éves volt. „Persze megismertek az emberek, jöttek a lehetőségek, de az igazi mérföldkő 1977-ben érkezett, amikor a Metronóm fesztiválon a Táncolj még! című számmal harmadik lettem. Előtte hiába voltak sikereim külföldi fesztiválokon, hiába gyűlt össze sok olyan nóta, amelyből lemez készülhetett volna, Erdős Péter, a hazai popzenei élet irányítója nem engedte – nyilatkozta Szűcs Judith a Mandinernek, amiben azt is elmondta, hogy Erdős nem utálta őt, csak éppen visszatartotta. – De 1978-ra már érezte, ennyi siker után ciki, ha a Szűcs Judithnak nincs lemeze, és végül megjelenhetett a korong. Platinalemez lett, ami annyit jelentett akkor, hogy 250 ezer fogyott belőle. Erdős egyébként nálam is próbálkozott azzal, hogy lépjek fel a Neotonnal, és menjek el velük Japánba a Yamaha Fesztiválra. Mivel már voltam a Yamahán, ahol Bonnie Tylerrel szerepeltem egy színpadon, sikerült úgy leszerelnem, hogy nem sértődött meg rám. Persze az első pillanatban tudtam, nem szabad bemennem a Neotonba, mert pillanatok alatt a hátsó padba kerültem volna vokalistaként.”

Kiemelt kép: TV Paprika/Sajtóklub

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

A Story tavaszi különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!