II. Erzsébet 1993. május 5. és 7. között látogatott Magyarországra, 6-án, csütörtök este a tiszteletére az akkori köztársasági elnök, Göncz Árpád díszvacsorát adott a Néprajzi Múzeumban. Oda volt hivatalos Bánsági Ildikó is, aki annak köszönhette a megtisztelő meghívást, hogy ő játszotta a Kő a kövön című színdarab női főszerepét, amit Göncz írt. Az előadásról készült felvételt pedig a királynőnek is levetítették itt tartózkodása alatt, így a színésznőnek lehetősége nyílt néhány szót váltania Erzsébettel. Bánságit előre felkészítették, hogy pukedliznie kell az uralkodó előtt, illetve szóltak neki, amennyiben beszél, de a királynő közbeszól, azonnal abba kell hagynia a beszédet. A színésznő a rá jellemző szenvedélyességgel csacsogott a színdarabról, amikor Erzsébet váratlanul közbeszólt. Bánsági Ildikóba azonban nem tudta belefojtani a szót: a színésznő végigmondta a mondandóját. „Emlékszem a szemére, egy tüskévé vált, de csak egy másodpercre, az arcvonása nem változott meg. Az egész úgy beszűkült, és vissza is jött, semmi következménye nem volt, folytattuk tovább, beszélgettünk” – idézte fel a pillanatot a Nők Lapja Akkor és most című podcastjában a színésznő, aki csak azt bánja, hogy az eseményről nincs egy fotója sem.
Kiemelt képek: Olajos Piroska/fotocentral.hu; Getty Images