Napi friss

Szikora Róbert és Fenyő Miklós: „Három évig nagyon jól bírtuk egymással, aztán elváltak az útjaink”

Máig azt pletykálják, szóba sem állnak egymással.

„Minek a fakszni? Szeretjük egymást, a rock and roll a mániánk, az életünk” – mondta Fenyő Miklós a Szikora Róberttel közös interjújuk elején a múlt vasárnapi Heti Naplóban. Mint mesélték, jóban vannak, aztán nosztalgiáztak egy keveset arról, hogy fiatal korukban mennyire gizdák és szemtelenek voltak. Ami kívülről nézve nem is csoda, hisz’ elképesztő rajongótáboruk volt, a zenéjük, mint ahogy a színpadi megjelenésük is, hatással volt az akkori generációra. „Milyen komolyan vettük! Volt, hogy a nyugat-német menedzserünk – nevezzük annak – egyenesen Németországból hozott nekünk ruhát, szemüveget. És mi úgy éreztük, hogy vagyunk valakik” – emlékezett vissza az R-GO frontembere. Hogy mégis, mi történt aztán, miért folytatták külön utakon, arra Miklós őszintén felelt. „Túl nagy volt a sikerünk, az volt az egyetlen bajunk – magyarázta. – Kezdtük egy kicsit, én sem tekintem magam kivételnek,  elbízni magunkat, és egy kicsit úgy viselkedni egymással is, mint valami hatalmas nagyságú valakik… Ez nem feltétlen tesz jót egy közösségnek, ezt mi átéltük. És három évig nagyon jól bírtuk egymással, aztán elváltak az útjaink. De ha nem váltak volna el, akkor most nem lennénk együtt.”

Kiemelt kép: Olajos Piroska

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story őszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!