Napi friss

Széphalmi Juliska és párja, Kovács Richárd: „Egyszer majd szeretnénk közös gyermeket is”

A két táncművész ugyan még egy éve sincs együtt, de azt vallják, már nem tinédzserek.

Az összeköltözés, a házasság és a családalapítás majd’ mindennapos téma Széphalmi Juliska és Kovács Richárd táncművész között. „Számomra rendkívül fontos – mint ahogy Ricsinek is –, hogy tudunk beszélni a jövőnkről, a vágyainkról. Egyszer majd szeretnénk közös gyermeket is, és őszintén azt gondolom: nagyszerű apuka lenne. Bár még nem költöztünk össze, gyakorlatilag együtt élünk, csak épp két lakásban. Ha Lacika velem van, akkor Ricsi jön át hozzánk, ha pedig az apukájával, akkor a párom lakásában szoktunk lenni. Ez most egyelőre kényelmes így. A többi meg majd alakul. És igaz, még nincs egy éve, hogy egymásra találtunk, mégis annyira intenzív időszak áll mögöttünk, pláne érzelmileg, mintha már évek óta egy pár lennénk. Már nem vagyunk tinédzserek, tudjuk, mit vállaltunk. Én ráadásul szülő vagyok, tehát nemcsak magamért vagyok felelős, hanem a kisfiamért is. Ricsi ezt érti és elfogadja. Nagyszerűen beilleszkedett a mi kis családunkba. Hálás vagyok, hogy ő a párom – mondta Juliska a Bestnek.

Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

A Story tavaszi különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!