Napi friss

Bochkor Gábor: „Hadd védjem meg Szikora Robit”

A rádiós valamiben egyetértett az R-GO frontemberét kritizálóval.

A Retro Rádió reggeli műsorában is téma volt a napokban, hogy megjelent a sajtóban: Szikora Róbert betiltaná Alice Cooper július 18-i koncertjét, többek között azért, mert a sátánista előadó veszélyt jelent a fiatalokra. Azóta kiderült, az R-GO frontembere nem most nyilatkozott a Hollywood Vampires zenészéről, ettől függetlenül nagy port kavart a sajtóban megjelent eset. A Retro Rádió egyik hallgatója, Bézsi például a következőt üzente Szikorának, amit Bochkor Gábor élő adásban olvasott be a műsorban: „Köszönöm, Robika, hogy meg akarsz védeni engem és kislányomat Alice-től, bár nem kértelek. Már csak az a kérdésem, hogy a bugyuta dalaidtól ki fog megvédeni? Neked jó volt puncsolni és nyalni Erdős (Erdős Péter, a könnyűzene irányítója a rendszerváltás előtt – a szerk.) seggét, hogy kiadja a székalátétnek való bakelitet?” Bochkor ezután védelmébe vette az R-GO frontemberét. „Bézsi, elég keményen fogalmaztál, és itt azért hadd védjem meg Robit, mert egyrészt ő nyilván nem puncsolt, egy teljesen más műfajban dolgozott. Nyilván a Hungáriának is megvolt a maga baja Erdőssel. És a Robi igenis érvényes zenéket tett le az asztalra. Hogy neked nem tetszik, az teljesen a szíved joga, ez tök oké, de az ő munkásságát se degradáljuk ennyire – mondta Bochkor. – Ugyanakkor meg egyetértek veled abban, hogy igen, senki nem kért senkit arra, hogy engem vagy a gyerekem védje meg Alice-től, ez majd az én dolgom lesz.”

Kiemelt képek: Schumy Csaba; Olajos Piroska/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story őszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!