Napi friss

Ernyey Béláért komoly áldozatot hozott a felesége

A házaspár élete így teljesebb.

Ernyey Béla művészemberként képtelen felhagyni a művészettel, felesége, Balaton Dóra pedig ezt teljes mértékben megérti. „Igyekszem is őt a mindennapi, csip-csup ügyektől tehermentesíteni. Mondjuk úgy – noha nem így élem meg –, hogy a saját karrieremet feladtam azért, hogy támogathassa a férjem, és hogy a közös feladatainkra koncentrálhassak – mondta Dóra a Bestnek. „Erre én kértem meg Dórit – vette át a szót Béla. – Tizenöt évvel ezelőtt, amikor egymásra találtunk, ő egy frissen végzett, már dolgozó jogász volt. De ahhoz, hogy meg tudjuk élni az életünket, szükség volt arra, hogy ne töltsön napi nyolc-tíz órát egy irodában. Ezért döntöttünk úgy, hogy nekem segít, ha kell, a jogi dolgaimat nézi át, vagy épp mint a menedzserem intézkedik.”

Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

A Story tavaszi különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!