Napi friss

Dolhai Attila: „Jó volt a pápától útmutatást kapni”

A népszerű színész számára nemcsak az fontos, hogy a nyilvánosság előtt nyíltan beszéljen vallásosságáról, hanem az is, hogy lányainak is átadja, illetve a családban is kamatoztassa a hit ajándékait.

A népszerű színész sokáig nem beszélt a hitéről, de amióta a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus egyik hírnöke lett, szívügyének tekinti, hogy megnyilatkozzon a témában. I. Ferenc­ néhány héttel ezelőtti magyarországi látogatása is fontos mérföldkő volt a számára. „Sok szép emléket őrzök a pápa másfél évvel ezelőtti látogatásáról, ahogyan a mostaniról is hasonlókat viszek magammal – mesélte Dolhai. – Olyan típusú ember vagyok, aki mindig azt kutatja: mi miért történt, és Ferenc pápa érkezésével kapcsolatban is ezt az üzenetet szerettem volna megtalálni. Az első látogatásakor számomra az volt a legjobb, hogy összekapaszkodhattunk, hogy együtt énekelhettünk. Most másfajta tanulságokat viszek magammal. Egyedülálló élmény volt látni, hogy Jézus Krisztus földi helytartója ott ül a hatalmas kereszt alatt egy megtört testben, és mégis mérhetetlen biztonságot, nyugalmat sugároz, valamint az igazság tudatának teljes magabiztosságával közvetíti a gondolatait. Ferenc pápa elhozta az elfogadás üzenetét, és arról beszélt, hogy mindent az isteni küldetés szemszögéből vizsgáljunk. Hogy például a döntéseinket ne a félelmeink befolyásolják, hogy nyissunk kapukat, építsünk hidakat, a szeretetünkkel oldjuk fel mások szorongását. Ha a félelmeinket magunk mögött hagyjuk, és rábízzuk az életünket Istenre, bátrak leszünk. Ezekkel az érzésekkel sokszor én is küzdök, és jó volt a pápától útmutatást kapni. Meghatározó élmény volt a Kossuth téri prédikáció, és az is, ahogy előtte a rózsafüzért imádkoztuk. A pápai himnusz alatt egyenesen libabőrös lettem.”

Életre szóló emlék

Attila három gyönyörű lány édesapja: Luca 19, Emma 18, Anna pedig 14 éves. A színész számára fontos, hogy gyermekeit is vallásos szellemben nevelje. Úgy érzi, a Ferenc pápával való találkozás a fiatalabb generációk számára is fontos spirituális élménnyel ért fel. „Tizenegyezer fiatal volt ott a Sportarénában, köztük a két kisebbik gyermekemmel – az iskolákban lehetett az eseményre jelentkezni. A lányok utána csak sorolták az élményeiket: ’Apa, de jó volt! Milyen cuki volt! Milyen aranyos a pápa!’ Én is ott lehettem a Népstadionban annak idején, amikor még II. János Pál pápa érkezett Magyarországra, a lelátón ültem. Még nem tudtam a prédikáció mélységét felfogni, de mégis fontos emlék volt, és biztos vagyok benne, hogy utólag megerősítette a hitemet – meséli a színész. – Örülök, hogy a gyerekeim is átélték ezt, mert úgy gondolom, ezzel az élménnyel a szívükben majd ők is nyitottabban fogadják, amit a Jóistentől kapnak. Egy atya egyszer azt tanácsolta nekem, hogy imádkozzak mindennap a szeretteimért, és ha valakivel konfliktusom van, érte különösen. Ez a módszer működik. Ha még az ima elején túlságosan ideges vagyok az illetőre, akkor először egy általános imával kezdem, ami megnyugtat annyira, hogy végül már az adott személyért is tudok fohászkodni.”

Kiemelt kép: Borzi Vivien

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story őszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!