Napi friss

Szabó Zsófi: „A válásom óta tudatosabban kerülöm a nyilvánosságot”

A műsorvezető azt is elárulta, hogy mára sikerült elfogadnia és megszeretnie önmagát.

Saját magát, illetve a családját szeretné megóvni azzal, hogy keveset oszt meg a magánéletével kapcsolatban. „A válásom óta tudatosabban kerülöm a nyilvánosságot, de ez nem azt jelenti, hogy ne lenne véleményem vagy ne érintenének meg érzelmileg a körülöttem zajló események. Úgy érzem, mostanra a csend, ami körülvesz, átfordult negatív irányba. Ha akarnék, mindennap fel tudnék szólalni valami miatt, de nem teszem, mert az elmúlt években megtanultam azt is, hogy nem fog mindenki szeretni – mondta Zsófi a Glamournak, majd hozzátette, hogy önmagával viszont békében van. – Szeretem magam anyaként, műsorvezetőként, sportolóként, és kaptam egy nagy adag önbizalmat a volt férjemtől. Az ő és a családom, a barátaim visszaigazolása megerősítettek abban, hogy bármilyen helyzetbe sodor az élet, igyekszem százszázalékosan helytállni. Az évek alatt valahogy sikerült kialakítanom egy olyan életformát, ami egyensúlyban tart mindent, ugyanakkor megtanultam azt is, hogy nem kell dolgokhoz görcsösen ragaszkodni, mindennek megvan a maga ideje” – hangsúlyozta.

Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story őszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!