Napi friss

Barta Sylviát saját lánya szidta le: „Milyen példamutatás ez?”

A TV2 időjósa eleinte nem értette Zsófi lánya viselkedését.

Barta Sylvia 15 év szünet után tért vissza a képernyőre mint a TV2 időjósa, bár mint kiderült,  eleinte visszautasította a megkeresést. Amikor felhívták, hogy ismét álljon munkába a tévében, akkor még hajlott rá, hogy rábólint a felkérésre, nem sokkal később azonban visszakozott. Nem tudta, hogy reagálnának rá az emberek, ha annyi év után ismét a képernyőn szerepelne, ráadásul zumbaoktatóként is boldog volt. „Leültünk az asztalhoz a vacsoránál, és mondtam a gyerekeknek, na pontot tettem az ügy végére – mesélte a Három igazság legutóbbi adásában. – A nagyobbik lányom zokogásban tört ki, lecsapta az evőeszközt, felrohant a szobájába, utánamentem, hogy úristen, mi baj, rosszat csináltam? A férjem is ledöbbent, hogy tényleg nemet mondtam… Felmentem a Zsófi lányomhoz, és kérdeztem, ’mi a baj, Zsófi?’ , aki erre azt mondta: ’Te életed végéig egy zumbaoktató akarsz maradni? Te mondod nekem azt, hogy lépjek ki a komfortzónámból, és te nem vagy hajlandó? Milyen példamutatás ez?’, és letolt, és mondta, hogy ezt nem lett volna szabad visszautasítani. Na ezek után én összeomlottam, volt két álmatlan éjszakám.” Barta Sylvia nem is tudta mitévő legyen, végül ismét felhívták a TV2-ből, hogy egészen biztos jó döntést hozott-e. Mire megkönnyebbülve közölte: „Megyek, szárnyalok, repülök, már ott vagyok!”

Kiemelt kép: TV2

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story nyári különszáma!

A Story Sztárdiéta különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!