Napi friss

Tóth Vera és Cini duettjétől szem nem marad szárazon

Az énekesnőt teljesen lenyűgözte fiatal partnerének a hangja.

Akár egy Disney mesében is felcsendülhetne Tóth Vera és az állami gondozásban felnőtt Cini közös, Hiszek benned című dala. „A Világszép Alapítvánnyal dolgozom együtt egy éve. Az alapítvány vezetője nagyon jó barátom lett, és vele beszélgettünk, hogy tudnám az alapítvány életét feldobni. Fél évvel ezelőtt jött egy levél, hogy ő eddig nem merte mondani, de van egy mentoráltja, akinek nagyon jó hangja van. Meghallgattam, többször is, egymás után. Ő Cini – mesélte az énekesnő a Reggeliben, mennyire lenyűgözte a fiatal lány hangja. Ciniről annyit lehet tudni, hogy 19 éves, és gyönyörű hangja ellenére civil foglalkozása van. A dalhoz képszült klipben az arcát az ő érdekében nem mutatták. Vera hangsúlyozta, az állami gondoskodásban nevelkedő gyerekeknek vannak szüleik, akik bizonyos okokból kifolyólag nem tudják biztosítani gyermekeik számára a szükséges körülményeket, mint például a rendszeres étkezést vagy a biztonságos otthont. A Világszép Alapítvány 150gyerekkel tud foglalkozni, de az országban 23 ezer gyerek nevelkedik állami gondoskodásban.

Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story nyári különszáma!

A Story Sztárdiéta különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!