Napi friss

Gelencsér Tímea – Szerelme miatt számonkérték a rajongói

A TV2 riportere egy évig titokban tartotta, hogy párkapcsolatban él.

Tudatosan rejtegette a nagyvilág elől szerelmét Gelencsér Tímea, nemrég azonban egy közös fotót posztolt Instagramra. A rajongók már egy ideje gyanakodtak, de a modell nem véletlenül várt ennyit a leleplezéssel. „Sosem éltem kifele a magánéletemet, mert nekem ez nem hiányzik. Az, hogy én boldog vagyok a saját világomban, az rám tartozik – kezdte beszámolóját a Palikék világa by Manna legutóbbi adásában a fiatal riporter, aki a privát életén kívül szinte minden mozzanatát megörökíti a közösségi oldalain keresztül. Egy év hallgatás után azonban megtörte a csendet, és világgá kürtölte, hogy boldog párkapcsolatban él. „Szerettem volna ezt titokban tartani. Nyilván eleinte aggódtunk, hogy nehogy az legyen, hogy valaki lefotóz, internetről derül ki, és utólag magyarázkodhatok.” Erre minden esély megvolt, akadt olyan eset is, amikor üzenetben kérték számon a rajongói, miután közösen látták szerelmével valahol. „Szerettem volna biztos lenni a dolgomban. El is mondtam, de nem lesz minden egyes pillanatunk kint a médiában. Bennem van egy ilyen, hogy ezt szeretném megtartani magamnak.” A műsorvezető választottja sokaknak ismerős lehet. Simon Mátyás megfordult a Cápák között című műsorában, ahol családi vállalkozásukat mutatta be az ítészeknek. Szóba került a gyermekvállalás gondolata is, de Timi úgy érzi, hogy karrierében szeretne kiteljesedni, noha nem kérdés számára, hogy Mátyás az igazi. „Nem tenném le a voksomat valaki mellett, akiben nem hiszek. Nem vagyok az a fajta, aki ugrál a kapcsolatok között.”

Kiemelt kép: Tv2

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story tavaszi különszáma!

Kapható a Story Sztárséf különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!