Napi friss

Peller Mariann – Máté Kriszta és Bárdos András is szélsőségesnek gondolta

A tévésen sokat formáltak egykori tanárai.

Peller Mariannról jól tudjuk, nem fél kimutatni érzelmeit. „Anno szélsőségesnek tartottak az egyetemi tanáraim, még Bárdos András és Máté Kriszta is. Úgy gondolták, hogy bizonyos dolgokat le kell nyesegetni, azonban úgy érzem, a vadhajtásaim végül ágakká nőtték ki magukat az évek során. Ilyen vadhajtás például, hogy sok vagyok. Nem tudom visszafogni magam, jólesik áradni és árasztani az érzelmeimet, ez a küldetésem része lehet – mesélte a televíziós műsorvezető az Arccal a csúcsra című podcastban, ami teljes egészégében pénteken debütál majd a Prémium Média YouTube-oldalán. Mariann hozzátette, szerint a magyar társadalomra jellemző az érzelmek visszafogása, a szélsőséges érzelmi megnyilvánulások elfojtása. Bevallása szerint nem tudja magát kívülről nézni, analizáló típus. – Folyamatosan ketten vagyok, ha nem többen éppen, és ez nagyon durva. Néhány éve esett le, hogy így működöm, mert ez eddig természetes volt. Például furcsán néznek rám ismerősök, ha megkérdezem, hogy szoktak-e magukkal beszélgetni. Persze vannak barátaim, akik hasonlóak hozzám. Jó tudatában lenni folyamatosan, hogy mit miért csinálok. Miért örülök valaminek” – fejtette ki.

Peller Mariannt Volosinovszki György kérdezte az interjúban

Kiemelt kép: RTL/Sajtóklub; Birton Szabolcs/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story tavaszi különszáma!

Kapható a Story Sztárséf különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!