Napi friss

Lakatos Márk a Jóban Rosszban színészének: „Az a baj, hogy nem vagy képben, és még hülyeségeket is beszélsz”

Jó ideje megy az üzengetés a két híresség között.

Kembe Sorel, a Jóban Rosszban egykori színésze az utóbbi időben gyakran hangot ad celebekről alkotott véleményének TikTok-csatornáján keresztül. Az idei Glamour-gálán látottakat sem hagyta szó nélkül, taplónak nevezte a magyar celebvilágot, mivel úgy gondolja, a sztárok azért járnak el ezekre az eseményekre, hogy a kölcsönkapott ruháikban ingyen fogyaszthassanak. „Szegény divattervezők ilyenkor a szemüket forgatják, amikor egy esemény közeledik, mert minden iszonyat nagy sztár könyörög nekik, hogy adjanak már egy ruhát” – hangzik el gúnyosan a botrányt kirobbantó első videóban.

Kembe Sorel felvette a kesztyűt a stylisttal szemben (Fotó: Birton Szabolcs)

Az elhangzottakra nem sokkal később Lakatos Márk is reagált a #Bochkor című tévéműsorban. „Akkora suttyóság, amit ez a fiú magyaráz. Az, hogy fogalma sincs, hogy egy ilyen rendezvény miről szól, az biztos – fejtette ki véleményét Márk, és hozzátette, hogy ezek az események azért lettek kitalálva, hogy a sztárok a tervezők ruháiban jelenjenek meg. Nem kellett sokat várni Kembe Sorel válaszvideójára sem. „A díjátadó gála a díjátadásra vannak kitalálva” – kezdte gondolatmenetét, majd Náray Tamás egyik régebbi interjújából idézett, amiben azt nyilatkozta, hogy ő soha nem hordana kölcsönruhát.

Ahogy arra számítani lehetett, Lakatos Márk sem hagyta ennyiben, ezúttal ő is TikTokon reagált. „Nem baj a tájékozatlanság, de kínos, ha még arroganciával is párosul – szerepel a felvétel kiírásában, majd a videójában a következőt mondja:l – Már csak annyiban sincs meg benned az igényesség, hogy megnézd, Tatár Csilla műsorvezető volt, vagy sem, csak nyomod a hülyeséget. Az én esetemben azt mondod, hogy nem én jutok eszedbe a divattervezésről, hanem Náray Tamás. Még jó, hiszen én nem is vagyok divattervező, hanem stylist vagyok” – mutatott rá Márk, majd az idézetre reagálva hozzátette, hogy ő többször kapott kölcsön ruhákat a ma már íróként dolgozó divattervező szalonjából. – Az a baj, hogy nem vagy képben, nem értesz hozzá, és még hülyeségeket is beszélsz. Puszi.”

Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

A Story tavaszi különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!