Napi friss

Alföldi Róbert megtörten búcsúzik: „Nagyon szégyellem magam”

Ma már bánja, hogy nem beszélték meg a nézeteltéréseiket egykori kolléganőjével.

Életének nyolcvankettedik évében örökre elment Gyarmathy Ágnes jelmeztervező. Munkássága alatt több mint ötszáz díszletet és jelmezt készített, ide sorolva az Oscar-díjas Mephisto kosztümjeit is. Szinte az összes hazai színházban megfordult, 1978-ban Munkácsy-díjjal jutalmazták a munkáját. Haláláig dolgozott a Színház és Film Intézet mestertanáraként, szívén viselte a diákjai jövőjét. Alföldi Róbert egy őszinte vallomással búcsúzott egykori kollégájától, amit a közösségi oldalán tett közzé. „Meghalt Gyarmathy Ági! Nagyon szégyellem magam, mert nem tisztáztuk azt, amiért annyi közös, csodálatos év után megszakadt a kapcsolat” – olvasható bejegyzésében, és amiben hozzátette, hogy Ágnes kreativitása és teherbírása mindig lenyűgözte. A levél további részéből kiderül, hogy feltehetően egy nézeteltérés miatt romlott meg a kapcsolatuk. „Nagyon szerettem vele dolgozni, és tényleg nagyon szerettem vele lenni, és szerettem. Még akkor is, ha egyszer csak egy rossz pillanatban nagyon elmentünk egymás mellett. Anélkül, hogy igazán megértettük volna a másikat. Nagyon sajnálom, és nagyon bánom azt, hogy nem kerestem meg és nem beszéltük meg” – írta megemlékezésében Alföldi Róbert.

Kiemelt kép: Vörös Szilárd/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

A Story tavaszi különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!