Napi friss

Goldie Hawn és Kurt Russell – 70 fölött is úgy játszanak egymással, mint a gyerekek

Kereken 40 éve alkotnak egy párt.

A színésznő a napokban megosztott Instagram-oldalán egy videót, ahogy egy étteremben ülnek Kurt Russell-lel – a felvételből nem derül ki, de vélhetőleg velük voltak a család más tagjai is –, miközben egy-egy bábbal a kezükön utánozzák Donald kacsát és barátját, Gofi kutyát. Kurt Russell parádésan imitálja a kissé furán beszélő ebet, miközben a színésznő viccesen hápog a felvételen. A 77 éves Goldie Hawn és a 72 éves párja 1983 óta, tehát kereken negyven éve vannak együtt. Szinte mindig megkérdezik tőlük, mi a titkuk, és azt is, hogy annyi eltöltött év, valamint egy közös gyerek után miért nem kötötték össze hivatalosan is az életüket. Azt mondják, nincs szükségük a papírra, kapcsolatuk titka pedig az, hogy igyekeznek minden időt együtt tölteni. A színésznő videójából pedig jól látszik, négy évtized után sem unták meg egymást, sőt úgy bolondoznak egymással, akár az óvodás szerelmesek.

Kiemelt kép: Getty Images

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

A Story tavaszi különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!