Napi friss

Jimmy pipa volt Ungár Anikóra

Nem úgy sült el a bűvészmutatvány, ahogy azt az énekes elképzelte.

Az egykori Dáridó egyik nagy kedvencét, Zámbó ­Jimmyt már a zenés műsor előtt is imádták az emberek. „Persze a televíziós szereplés Jimmy karrierére is igen nagy hatással volt, nem véletlen, hogy majd’ kiugrott a bőréből, amikor felhívtam, hogy szerepeljen a műsorban – árulta el a produkció atyja, Galambos Lajcsi a Story Retró különszámában. – Ő egy különleges művész, ugyanakkor nagyon nehéz ember volt, akivel már közel sem volt olyan könnyű együttműködni, mint a többi előadóval. Az első adásban például, amikor Ungár Anikó elővarázsolta egy dobozból, azt sérelmezte, hogy a mutatvány közben össze­kócolódott a haja, de voltak ennél még sokkal cifrább dolgai is. Összeférhetetlen természetét leszámítva azonban valóban igazi szuper­sztár volt, képes volt folyton megújulni, mindig törte valamin a fejét, amivel mindenkit felvillanyozott, éberen tartott és motivált. Csak a legjobbakkal akart együtt dolgozni, mert a munkát mindig halálosan komolyan vette. Elárulom, minden színpadra lépés előtt keresztet vetett, és azt mormolta: ’Jóistenke legyél velem.’ És igazi versenyzőalkat volt, számára minden előadás felért egy mérkőzéssel, a vereséget, a kudarcot azonban nem tűrte, de ez talán mindnyájunkról elmondható!”

Kiemelt kép: Toroczkay Csaba/fotocentral.hu; Archív

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story nyári különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!