Napi friss

Batiz András bevallotta: hatalmas hibát követtek el

Az egykor televíziós őszintén vallott róla, hogyan hoztak valakit rendkívül megalázó helyzetbe

25 évvel ezelőtt az egész országot bejárta a hír, hogy Matisz bácsi lánya, Klári alig 11 évesen szült gyereket. A Fókusz stábja akkor még a család otthonába is ellátogatott, hogy az örömittas és alkoholmámorban úszó nagypapát meginterjúvolják, és bemutassák az RTL kamerái előtt. A sokakat megosztó riport azóta sem merült feledésbe. Akad, aki a mai napig jól szórakozik a részegen csetlő-botló, furcsán beszélő nagypapán, ám olyan is van, aki inkább szomorúnak és magalázónak érzi, amit annak idején az RTL stábja tett Matisz bácsival és családjával.

A Fókusz egykori műsorvezetője, Batiz András most a Partizán című műsorban idézte fel az esetet, amit ma már mélységes szégyell. „Az RTL-es pályafutás során volt egy két dolog, amiről utólag úgy gondolom, nem biztos, hogy helyes volt, de ezt soha senki nem tette nekem szóvá. Ilyen például Matisz nagypapa. Ahogyan és amit bemutattunk – ráadásul többször is – szerintem helytelen bemutatási móddal tettük. Ennek a riportnak így nem lett volna szabad elkészülnie, hiszen teljesen megalázó helyzetben mutatunk egy embert. Maga az ügy egyébként országos ügy volt, tehát rengetegen cikkeztek arról, hogy 11 évesen esett teherbe ez a kislány, ami akkoriban – nagyon rossz szóval élve –  szenzáció volt. Az rendben volt, ha valaki beszélt erről, de ahogyan mi beszéltünk és mutattuk be,  az nagyon nem volt rendben. Nagyon megalázó helyzetbe hoztuk. Az első interjú még véleményes – amikor a nagypapa elmondja, hogy a „Mitulá báti” hozta az unokáját, az összes többi viszont nem mutatható. Az, hogy iszik, tántorog, beüti a fejét – aminek emléke azóta megvan nekem is, pedig nem nézegetem hetente a riportot. Na most a következőket kell ehhez tudni: az egyik, hogy fogalmunk nem volt, hogy ez baj… Ami elég nagy baj, de fogalmunk sem volt róla. Azt már nem tudom, hogy ennek az adásnak én voltam-e a szerkesztője, mert az mindig rotálódott, de valamelyikünk biztos látta, és átment a szerkesztőségen. Nem is egyszer. Sokszor számoltunk be erről, többször mutattuk be Matisz nagypapát, és röhögtünk rajta, hogy ez jópofa. De tovább bemegyek! A televíziós csatornámnál sem volt olyan, aki elmondta volna, hogy ez baj. Senki! Biztos volt egy szűk értelmiségi rész, akihez eljutott, hogy ezt így nem lett volna szabad, de ez hozzánk nem jutott el…” – ismerte be az egykori televíziós.

Kiemelt kép: Youtube/Partizán

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story tavaszi különszáma!

Kapható a Story Sztárséf különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!