Napi friss

Nagy Alexandra – A világ legnagyobb hangtáljában gyógyul – fotóval

Ő sem gondolta volna, hogy ez lesz a gyógyír a panaszaira.

Nagy Alexandra agya állandóan zakatol, a leállíthatatlansága végtelen kimerítő tud lenni, mondja a színésznő. „Többféle meditációval próbálkoztam, de az elmélyülés helyett gondolatban a teendőimet írtam. A zenéről mindig tudtam, hogy gyógyító hatású, de azt sosem gondoltam, hogy egy buddhista központ hangtálkezelésén találok rá a csöndre Nógrád megyében. Itt található ugyanis a világ legnagyobb hangtálja, amiről azt mondják, gyógyító hatással bír. Vezetett meditációkon vehetünk részt, ahol hangtálakkal, gongokkal és egyéb hangszerekkel olyan rezgéseket idéznek elő, amiktől egyszer csak testem-lelkem elcsendesedik. A legnagyobb hangtálba pedig bele is lehet feküdni! Nem tudom a rezgés vagy a hangok miatt, de talán a kettő együtt hozza el számomra a megnyugvást, én itt töltődöm újra. Ha szükségét érzem, ellátogatok a központba és az egyórás meditáció után tiszta lappal kezdek újra mindent” – mesélte a Bestnek.

A tálban kényelmesen el lehet feküdni (Fotó: Olajos Piroska)

Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story tavaszi különszáma!

Kapható a Story Sztárséf különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!