Napi friss

Görög Zita: „Ahogy telik az idő, egyre bátrabban lépek ki smink nélkül”

Vállaja önmagát a hibáival együtt.

Hogy mint ismert embereknek szabad-e, kell-e vállalni a tökéletlenségüket, hogy mennyire fontos nekik az, hogy a természetességre törekedjenek, hogy miként viszonyulnak például az idő múlásához, illetve hogy mivel óvják a szépségüket – többek közt ezekről faggatták a sztárokat a Rossmann Magyarország legújabb üzletmegnyitóján. Nagy Réka, Szabó Doris mellett Görög Zita is őszintén vallott arról, hogy érzi magát a bőrében, mit lát, ha a tükörbe néz. Mint mesélte, ahhoz, hogy elégedett legyen önmagával, nincs is feltétlen szüksége sminkre. „Érdekes, mert ahogy telik az idő, egyre bátrabban lépek ki smink nélkül – mondta Zita a kerekasztal-beszélgetésen. – Bár hozzáteszem, azon évek alatt, míg modellkedtem, magamon hagytam a sminket. Hisz csodákat viselhettem, és sajnáltam lemosni ezeket az alkotásokat. Ez így van a mai napig. De a hétköznapokban évek óta csakis szempillaspirált használok. Részben amiatt, mert az erős smink öregít, emellett nekem teljesen tönkretette a bőrömet, hogy húsz-huszonöt éve folyamatosan igénybe van véve – magyarázta. – A tükör előtt ülve mindig felhívták a figyelmemet arra, hogy mi aszimmetrikus, mi nem szép, mi a hiba, mi a probléma, mondván, mert azt korrigálni kell. És amikor az ember folyton szembesül a hibáival, meg kell tanulnia azt mondani, hogy jó, ez engem nem érdekel egyáltalán. Szempillaspirál, és viszontlátásra! De reggel, az oviba és az iskolába menet minek is tennék fel mást?!” – tette hozzá mosolyogva.

Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story őszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!