Napi friss

„Senkinek nem tartanak pisztolyt a fejéhez, hogy vezetés előtt konyakos meggyet egyen” – Zalatnay Cini ittas vezetése kiverte a biztosítékot

Az énekesnőnél bejelzett a szonda, ehhez azonban több doboz bonbont meg kellett ennie.

Zalatnay Cini bevallotta, hogy tavaly ittas vezetés miatt hét hónapra bevonták a jogosítványát, és még vizsgáznia is kellett, hogy visszakapja a vezetői engedélyét. Az énekesnő a hot!-nak azt mesélte, egy születésnapi bulin járt, ahol a pezsgőt ugyan visszautasította, de néhány konyakmeggynek nem tudott ellenállni, a bonbonokat pedig éhgyomorra be is kapta. Már hazafelé tartott autójával, amikor a rendőrök leintették, megszondáztatták, a műszer pedig kimutatta, hogy némi alkohol van a vérében. Cini a rendőröknek is azzal védekezett, hogy elfogyasztott néhány konyakmeggyet, úgy tűnik azonban, a hatóság embereit nem hatotta meg a védekezés, és bevonták az énekesnő jogsiját.

No de hány konyakmeggyet kell megenni, hogy a szonda ittasságot állapítson meg? Sokat, többdoboznyit. A vezess.hu korábbi tesztje például kimutatta, hogy egy doboz bonbon – 15 darab desszert – után még nem jelez a szonda. „Vagyis néhány darab konyakos meggytől nem lehet berúgni, és a szonda sem mutatja ki. Aki az ellenkezőjét állítja, hazudik” – olvasható a portál cikkében. A teszt során a járművezető ezután még több csokit tömött magába, azután pedig a szonda ittasságot jelzett. Ugyanakkor ott a mérésre közvetlen a csoki elfogyasztása után került sor, ami fontos körülmény. Évekkel ezelőtt egy zagyvarékasi férfi Tiszavárkonyban okozott balesetet tehergépkocsijával, és a szonda megállapította, hogy ittas. A sofőr akkor azzal védekezett, hogy előző este 30 db bonbont fogyasztott el, de a rendőrséget – ahogy Cini esetében sem – nem hatotta meg a védekezés, és eljárás indult a férfi ellen. A blikk.hu mai cikkében a németországi Giessen-Friedberg Egyetem kutatója által készített tanulmányt idézi, amiben az áll: ahhoz, hogy egy szeszt tartalmazó csokoládéban levő alkohol kimutatható legyen, 180 darab bonbont kellene megenni öt perc leforgása alatt.

A story.hu által megkérdezett orvos ugyanakkor azt is hangsúlyozza, korántsem mindegy, ki, mikor, hány kilósan eszik az alkoholos bonbonból. „A különböző emberek szervezete különbözően reagál az alkoholra – magyarázta lapunknak dr. Bense Tamás orvos. –  Fontos, hogy azokat a konyakos meggyeket éhgyomorra ették-e, hogy hány kilós az illető, hogy mennyit evett belőle, és hogy egyébként az ő szervezete hogyan dolgozza fel az alkoholt. Ha a vérben tapasztalt alkoholmennyiség már szabálysértési vagy bűncselekményi kategóriába esik, akkor biztosan nem egy szem konyakos meggyet evett az illető. Inkább egy-két felesre kell ilyenkor gyanakodni. A 0,11-0,25 mg közötti véralkoholszint általában csak nagyon enyhe befolyásoltságot jelent, de ne hozzuk magunkat soha ilyen helyzetbe. Gondolunk arra, hogy ha a legkisebb mértékben is veszélyeztetjük embertársainkat, azzal már súlyos bűnt követünk el. Ha valakinek sérülést okozunk, azzal pedig a szeretteinek is fájdalmat okozunk.” A szakember szerint helyes, hogy Magyarországon zéró toleranciát hirdettek az ittas vezetéssel kapcsolatban, úgy véli, ez olyan lecke, amit az embereknek meg kell tanulniuk. „A húsvéthétfői igazoltatások híreit is elhűlve olvastam. Senkinek nem tartanak pisztolyt a fejéhez, hogy vezetés előtt konyakos meggyet egyen. Tegye zsebre, és egye meg, ha hazaért. Nem jó rángatni az oroszlán bajszát. Egyáltalán semmilyen alkohol tartalmú dolgot ne fogyasszunk vezetés előtt. Ezeket a rendőrség egyébként is átlátszó védekezéseknek fogja minősíteni, és gyakran igazuk is van.”

Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story őszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!