Napi friss

Kapócs Zsókánál betelt a pohár – Fontos döntést hozott

Úgy érzi, tiszteletlenül bántak vele. Ennek pedig meglett a következménye.

Kapócs Zsóka jó ideje hátat fordított a színpadnak, és immár a lakberendezésnek, illetve a dekorálásnak él. Saját üzlethelyisége is van, ahol már workshopokat tart, hogy azokat segítse, akik szeretnék elsajátítani a dekorálás csínját-bínját. Legutóbb szombaton szervezett egy alkalmat – amire egyébként csak korlátozottan, mindössze tíz résztvevőt tud fogadni, a többi jelentkező várólistára kerül –, azonban négyen is az utolsó pillanatban mondták le a foglalásukat. Zsókát ez nagyon feldühítette, mert egyrészt ő is feleslegesen fáradozott a korábbi adminisztrációval, nem utolsósorban így olyanok csúsztak le a foglalkozásról, akiknek lett volna idejük részt venni rajta. „Igen ám, de ha az utolsó pillanatban jelzed felém, hogy nem tudsz jönni, akkor nem tudok változtatni, már nem tudom azt mondani másnak, hogy ugorjál be, mert a Piroska nem jön. Tehát így már nem tudom megoldani. Ami azt jelenti, hogy ez egy óriási kicseszés velem és azokkal is, akik várnak. És a legnagyobb tiszteletlenségnek tartom, hogy nem mondod le időben a workshopot” – fakadt TikTok-videójában Zsóka, aki hangsúlyozta: nem azzal van baja, ha valakinek közbejön valami, hanem azzal, ha nem szól időben. Mint mondta, nem éri meg fele létszámmal megtartani a foglalkozást, amit ráadásul hétvégén tart, tehát a kisfiától veszi el az időt. Egyúttal fontos döntést hozott, ugyanis mostantól listát fog készíteni azokról, akik az utolsó pillanatban mondják a foglalkozást, és ők többet hiába jelentkeznek, nem fognak tudni részt venni a workshopon.

@kapocszsoka

Mondd le a workshopot! #kapocsarthome

♬ eredeti hang – Kapócs Zsóka

Volt, aki a videót látva megjegyezte, Zsókának igaza van, azonban a videóban tanúsított stílust nem engedheti meg magának. Erre a következő válasz érkezett: „A tisztelet annak jár, aki tiszteletet ad, nem annak, aki viccet csinál életem perceiből, amit a gyerekemmel tölthetnék. Ilyen voltam, ilyen leszek. Megnézem majd, amikor veled csinálják ezt az emberek, mint velem, a fodrászokkal, a körmösökkel, és sorolhatnám a sok neveletlen embert, akibe semmi együttérzés nem szorult. A videóban még finoman fogalmaztam” – írta Zsóka.

 

Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

A Story tavaszi különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!