Napi friss

Furcsa egybeesés – Tóth Andi második kapcsolata megy tönkre a Sztárban Sztár alatt

A fiatal énekesnő kitette a szűrét Marics Petinek, akivel történetesen együtt ülnek a TV2 showműsorának zsűrijében.

Összeöltöztek, poénkodtak, nem leplezték, hogy mit éreznek egymás iránt, amikor elindult a Sztárban Sztár idei évada. A zsűriszékben ülve flörtölt egymással Tóth Andi és Marics Peti, akiket idestova egy éve álompárként emlegetünk. Épp a műsor előtt pár nappal költöztek össze, és Andi nagy vágya végre teljesült, hogy kertesházban lakhat, hogy lett egy kiskutyája, és hogy ezt a boldogságot van is kivel megosztania. Az adások előrehaladtával azonban egyre kevesebb volt köztük a kommunikáció, már nem fotózkodtak együtt, múlt vasárnap pedig szinte egyértelmű volt, hogy valami nincs rendben a szerelmesek között. A pletyka felröppenése után nem is kellett sokat várni, pár órával később Andi megerősítette a hírt, hogy valóban szakítottak Petivel. Egész pontosan ő szakított az énekessel, akit korábban arra kért, ne nehezítse majd meg a helyzetet a kamerák előtt, ám a fiatal énekesnő szerint ezt a volt kedvese nem tartotta be. Hogy pontosan mire célzott ezzel Andi, azt csak találgatni lehet, az viszont teljesen egyértelmű, hogy az énekesnő szerelmi életére nincs jó hatással a Sztárban Sztár.

Szabó Ádámmal az élő adások előtt szakítottak (Fotó: TV2)

Talán kevesen emlékeznek rá, de Andi a 2020-as évadba versenyzőként még az előző párjával, Szabó Ádámmal együtt vágott bele. Fülig érő szájjal, szerelmesen mondtak igent a felkérésre, majd nem sokkal ezután váratlanul szakítottak – mindez annak idején a műsor sajtótájékoztatóján derült ki. Egészen a műsor végéig igen fagyos volt köztük a hangulat, nem kommunikáltak, majd amikor a döntőben végül Andi alulmaradt Ádámmal szemben, átölelték egymást, és őszintén gratuláltak a másiknak, de a szerelmi történetük soha többé nem folytatódott. Hogy Marics Petivel hasonló lesz-e a végkimenetel, talán még korai lenne megmondani. Sokan bíznak még a békülésükben, de azt biztos, hogy Andi számára nem jó ómen, ha a Sztárban Sztárba éppen aktuális szerelmével vág bele.

Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

A Story tavaszi különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!