Napi friss

Bombera Krisztina: „Óriási lehetőség, de közben a szívem szakad meg”

A népszerű tévés örül, hogy gyermekeinek még nem jutott eszébe harctéri tudósítónak menni.

Bombera Krisztina tizenkilenc éves fia, Márk épp most készül Hollandiába egyetemre. „Ez egy óriási lehetőség, de bevallom, közben a szívem szakad meg. Ráadásul rettegek, hogy megtanulja-e időben a mosógép használatát – mesélte Bombera Krisztina a Bestnek. – A barátnőim nyugtatnak, hogy menni fog neki. És minden percért hálás vagyok, amit most a fiammal tölthetek… Madarat lehetne velem fogatni, mert hamarosan elmegyünk kettesben síelni! Nem kaphatnék ennél nagyobb ajándékot az élettől – mondta a tévés, akinek lánya, Nóra jövőre érettségizik. – Biztos vagyok abban, hogy bárhova viszi is őket a sorsuk, megállják a helyüket. Mondjuk, abban reménykedem, hogy háborús övezetbe semmiféle munka vagy kapcsolat által nem kerülnek majd. Harctéri tudósítónak egyik sem készül, tehát emiatt talán nem kell izgulnom… Másfél éves volt a lányom és három és fél a  fiam, amikor először Amerikába költöztünk. Később még iskolába is jártak az USA-ban. Megtanultak rugalmasan, nyitottan, más kultúrákra érzékenyen élni, miközben a sajátjukkal is tisztában vannak, és boldogok Magyarországon. Ez így együtt hatalmas ajándék.”

Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story tavaszi különszáma!

Kapható a Story Sztárséf különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!