Napi friss

Kóbor János lánya szerepet kapott az Omega-musicalben: „Nehéz lesz ezeket a dalokat előadni”

Léna ének- és táncórákat is vesz, hogy minél jobban teljesítsen a színpadon.

Június 3-án debütál a Fertőrákosi Barlangszínházban Kóbor János lánya az Omega-musicalben. Léna nagyon izgatott a szerep kapcsán, egyelőre még maga sem hiszi el, hogy mekkora lehetőséget kapott. A keddi RTL Reggeliben elmesélte, őt és édesanyját korábban meghívták Kassára, hogy ott tekintse meg az előadást, és arra kérték, úgy nézze, hogy el tudná-e játszani a darabban a 18 éves Kriszta szerepét – akit eredetileg Békefi Viktória alakít, azonban hamarosan anyai örömök elé néz. Léna később meghallgatásokon is részt vett, az első pedig olyan jól sikerült, hogy behívták a második körre is, ahol már édesapja slágereiből kellett énekelnie. Végül pedig megkapta a szerepet. „Nagyon izgulok, nagyon várom, gyerekkori álom fog valóra válni” – mesélte Léna, aki énekesnői karrierről álmodik.

Hogy a nyár eleji bemutatón magabiztosan állhasson a színpadra, ének- és táncórákat vesz, de prózából is fel kell készülnie. És vajon mit szólna édesapja, ha tudná, hogy lánya az ő dalait fogja előadni? „Remélem, nagyon büszke lesz rám, amikor az első előadás lesz, és úgy érzem, segíteni fog a próbák alatt is – mondta Léna, aki úgy gondolja, nem lesz könnyű dolga a színpadon. –  Amikor megnéztem ezt az előadást, ami rögtön egy Omega-dallal kezdődött, megmondom őszintén, nagyon meghatódtam. Nagyon nehéz lesz ezeket a dalokat előadni. Nem akarom, hogy összehasonlítsanak vele. Ő máshogy adta elő, sokkal rockosabban, a musicalben pedig egy 18 éves lány szerepében kell előadni. Nem lesz egyszerű dolgom, az biztos.”

Kiemelt kép: Fülöp Dániel/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story tavaszi különszáma!

Kapható a Story Sztárséf különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!