Napi friss

Megdöbbent párja kérdésén A mi kis falunk sztárja

Mikecz Estilla aztán megmondta a magáét.

Három éve szeretett egymásba A mi kis falunk és a Gólkirályság két sztárja, Mikecz Estilla és Mohácsi Norbert, habár az a bizonyos szikra bő tíz éve is kipattanhatott volna már. A Kaposvári Egyetem színművész szakán pillantották meg egymást, Estilla akkor volt elsős, Norbi pedig végzős. „Az iskola udvarán egy padon ült Estilla, csoda szép volt, de a szeme sem állt jól, mentem is tovább” – mesélte korábban a színész, akit akkor a lány észre sem vett. „Később, a kollégium folyosóján láttam először, egy szobába ment be, hű, de jó pasi, gondoltam. Egy mesejátékot, amelyben királyfit alakított, direkt miatta néztem meg, de több akkor nem történt” – tette hozzá a színésznő, akit később a színjátszás inkább a fővároshoz kötötte, Norbit pedig a somogyi városhoz. Nem is baj, hogy így alakult, vélik ma már, akkoriban máshol volt az életükben a prioritás, egyáltalán nem biztos, hogy ha akkor alakul valami köztük, akkor ma együtt lennének. Aztán köszönhetően egy közös munkának elkezdtek beszélgetni az életről, emberi viszonyokról, vágyakról, és rájöttek, ijesztően azonosan gondolkodnak.

Mohácsi Norbert a Drága örökösökben Kiss Anna Laura oldalán (Fotó: RTL/Sajtóklub)

A beszélgetések egyre hosszabbak lettek, a telefont csak késő este tették le, máskor hajnali háromig sétáltak a pesti utcákon, a szerelem közben igen gyorsan fejlődött és egyre erősebb lett. „Egyszer aztán Norbi megkérdezte, hogy kell engem jól szeretni. Döbbenetes kérdés volt, soha nem hallottam egy fiútól sem ezt, viszont jól tette, hogy megkérdezte. Norbi nagyon tudatos ember, a mit miért és hogyan fontos számára, ráadásul ezzel a kérdéssel elárulta, komolyak a szándékai és jól akarja csinálni. Ez volt az én vágyam is, úgyhogy megállapodtunk a szabályokban.”

Kiemelt kép: Fülöp Dániel/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!