Napi friss

Végéhez közelít Schobert Norbi és az ismert DJ jogi csatája

Tíz év után kerülhet pont Hamvai PG és a fitneszguru között húzódó peres ügy végére.

Még 2013-ban indult el, és a ami a mai napig tart az a per, amiben több lemezlovas, zenész és kiadó több mint 200 millió forintot követel a Schobert házaspártól, mondván, Norbiék nem fizették ki a DVD-iken hallható zenék utáni jogdíjakat. A videókból 2010–2013 között 174 ezer példányt gyártottak, és többek között Hamvai PG is azt állítja, nem kapta meg a jussát. „Elkészült jó pár DVD, ami kereskedelmi forgalomba került, és amire felhasználtak zenéket. Nemcsak az enyéimet, hanem egy csomó DJ-jét. De ez a világon mindenhol úgy megy, hogy vagy a kiadótól, vagy a szerzőtől meg kell venni a dalokat, és azok csak utána kerülhetnek rá bármire. Na most ebben az esetben ez elmaradt. Tíz éve húzódik ez az egész ügy, következőleg május közepén megyünk újra a bíróságra annak reményében, hogy ennyi év után már végre a döntés felé közelítünk” – mondta a story.hu-nak Hamvai, akinek zenésztársa, a per elindítója, Papp Róbert megerősítette, hogy ítélet következhet. „Jelenleg pótmagánvádas büntetőeljárás van folyamatban Schobert Norbert ellen a Pesti Központi Kerületi Bíróságon szerzői és szerzői szomszédos jogok megsértésének vádjával. Jelen eljárás, melynek utolsó szakaszához érkeztünk, és hamarosan ítélethozatal várható, azon 2015-ben indult büntetőügy része, amelyben a Dabasi Járási Ügyészség megállapította, hogy az ügyben résztvevő hanglemezkiadók tekintetében Schobert Norbert bűncselekményt követett el, és ügyészi megrovásban részesítette.”

Norbi egyébként másfél éve már kifizetett egy komolyabb, 15 millió forintos összeget a kiadóknak, és az ügyészség meg is szüntette ellene az eljárást. Ekkor így nyilatkozott a 24.hu-nak: „Örülök, hogy egy nyolc éve húzódó eljárás lezárult. Mindent kifizettem, amit kiszabtak rám, és mindenkinek jó egészséget kívánok.” A történet azonban olyan hosszasan elnyúlt, hogy a zenészek újraperelték Norbit a késedelmi kamatok megfizetése miatt. Ezért tart még a mai napi a jogvita. Hamvai PG a napokban egy képet is megosztott közösségi oldalán, ami a bíróság előtt készült. És mintha csak a győzelem ízét érezné, azt írta a fotóhoz, hogy most először érzi azt, hogy jó az irány.

Hamvai PG és Papp Róbert (Fotó: Facebook)

Kiemelt kép: Tv2; Olajos Piroska/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

A Story tavaszi különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!