Napi friss

Tomán Szabina – Barátokat vesztett el a vagyona miatt

Az egykori modell sosem kérkedett a pénzével, voltak azonban olyanok, akik nem tudtak mit kezdeni a vagyoni helyzetével.

Tomán Szabina először nem is üzletasszonyként keresett sok pénzt, hanem modellként fiatalabb korában. Ismert, mindössze 16 éves volt, amikor felfedezte egy újonnan induló ügynökség, nem sokkal később pedig már a világot járta, hogy divatbemutatókón, fotózásokon dolgozzon. A megbízásokkal a nem csekély mértékű fizetés is együtt járt, csak érzékeltetésképp: Szabina egy éven belül autót tudott vásárolni magának, holott még jogosítványa sem volt. A Cápák között befektetője a Geszti+ című műsorban nemrég elárulta, azzal, hogy anyagi körülményei megváltoztak, kapcsolatai is átalakultak. Mint mesélte, addig hozzá közel álló embereket veszített el, akik nem tudták kezelni az őt ért változásokat. Ezt már akkor is furcsállta, mert neki például máig nem okoz gondot, ha kempingeznie kell, vagy ha egy utazás során nem ötcsillagos szállodában hajtja álomra a fejét. Eleinte próbált kompenzálni: többet adott, többet segített, de aztán rájött, hogy neki a régi életében már nincs helye. Így húzott egy határt, azokra az emberekre kezdett koncentrálni, akik mellette maradtak azokban az időkben, és akik nem mellesleg máig mellette állnak. De az is saját döntése volt, hogy miután végleg hazaköltözött, már nem szülővárosába, Tatabányára ment vissza, hanem Budapesten kezdett új életet.

Kiemelt kép: RTL/Sajtóklub

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story nyári különszáma!

A Story Sztárdiéta különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!