Napi friss

Itt vannak a fotók Eszenyi Enikő balesetéről

A színésznő azt kiabálta: „Eltört a kezem!”

Mint ahogy arról a story.hu beszámolt, baleset érte Eszenyi Enikőt a Játékszínben a Csodálatos vagy, Júlia! című előadás fotóspróbája során.

Munkatársaink ott voltak a helyszínen. Eszenyi Enikő és Szőlőskei Tímea voltak épp a színpadon, ahol korábban a próba során Eszenyi sok vizet fröcskölt ki a színpadra.

Ezután Eszenyi a kezében lévő teniszütővel hevesen gesztikulált, amivel feldöntött egy asztalon lévő kancsót, így még több víz került a színpadra.

Miután az asztal mögé szaladt, megcsúszott, és elesett, majd kiabálni kezdett: „Eltört a kezem! Eltört a kezem!” A próba félbeszakadt. A jelenlévők közül gyorsan segítettek neki, aztán mentőt hívtak hozzá. A színésznő pontos állapotáról egyelőre nincs hivatalos információ, a Játékszín későbbre ígért tájékoztatást, ahogy arról is, mi lesz a február 25-re, szombatra szervezett premierrel.

Megszólalt a Játékszín

A színház az eset után közleményt küldött a sajtónak, amiben a következőt írják: „A Játékszín mai fotóspróbája félbeszakadt, mert a Csodálatos vagy, Júlia! főszereplője, Eszenyi Enikő, jelenet közben elcsúszott és e pillanatban úgy tűnik, eltört a csuklója. Orvosi ellátása után visszatér a színházba és a próba folytatódik.”

Kiemelt kép és fotók: Story magazin

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story őszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!