Napi friss

Ami Lukács Mikinek sikerült, az Orlando Bloomnak nem

Mindketten Valentin-napon kérték meg a párjuk kezét, bár egészen más körülmények között.

A február, benne a Valentin-nappal a második legnépszerűbb hónap a december után a lánykérésre. Sokan ilyenkor jegyzik el egymást, így tett például Peller Anna és Lukács Miki is 2008-ban. Miki fél évvel a megismerkedésük után tette fel a kérdést a színésznőnek. Aznap este fehér limuzint bérelt, vett egy nagy csokor vörös rózsát, majd a gyémántgyűrűvel letérdelt Anna elé, és megkérte a kezét. Szintén Bálint napján tette fel a nagy kérdést Katy Perrynek Orlando Bloom 2019-ben. A színész vacsorázni vitte szerelmét, majd helikopterre szálltak, és a tervek szerint egy üveg pezsgő kibontása után Bloom megkérte volna az énekesnő kezét. A romantikus esemény azonban másképp alakult… Ahogy a színész vette ki a gyűrűsdobozt a zsebéből, az olyan nagy volt, hogy kiszakadt a nadrágja, közben pedig a pezsgőt leverte a vállával, és ripityára tört a helikopter padlóján. Ettől függetlenül megtörtént a lánykérés, Katy Perry pedig a körülményekkel mit sem törődve, igent mondott.

Valentin-napi érdekességek a világból

Finnországban Ystävänpäivänak hívják a Valentin-napot, és nem a szerelmet, hanem a barátságot ünneplik.

Japánban Bálint-napon csak nők ajándékoznak, március 14-én, az úgynevezett fehér napon pedig a férfiak.

Franciaországban az egyedülálló nők 15 százaléka küld magának virágot a munkahelyére február 14-én.

Olaszországban, Veronában Shakespeare regénye miatt Valentin-napra átlag ezer levelet küldenek Júliának.

Az Egyesült Államokban 2016-ban 19,7 milliárd dollárt költöttek el az emberek a Valentin-napra, ez a NASA egyéves működési költsége, de nagyjából két olimpiát is lehetne belőle rendezni.

Kiemelt képek: Korponai Tamás/fotocentral.hu; Getty Images

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

A Story tavaszi különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!