Napi friss

Dobó Katát választották a legjobban öltözött színésznőnek

A story.hu olvasói és egy ötfős szakmai zsűri döntött!

A stílusa kifinomultan elegáns, különösen fontos számára a hétköznapokban is, hogy mit visel. Elsősorban nem is a külsőségek miatt, hanem mert egy-egy ruhadarabbal tökéletesen ki tudja fejezni, ki is ő valójában. „Az öltözködéssel egy csomó mindent el tudok magamról mondani, hogy mit érzek, milyen a hangulatom, miként látom magam, illetve, hogy mit szeretnék magamból mások felé közvetíteni. A stílusom egyébként egyre letisztultabb, ami hűen tükrözi a személyiségem, ami szintén letisztulóban van most – mesélte a színész-rendező. – Ma már sokkal jobban megválogatom, mi kerül a gardróbomba. Például olyan darabokból, amelyek szépek, de kényelmetlenek, egyre kevesebb van. Öt-tíz évvel ezelőtt még bármit felvettem, ha jól nézett ki, az sem érdekelt, ha szúrt, vágott, még a 35-ös cipőt is a lábamra húztam, hiába törte. Ma már ez elképzelhetetlen! Muszáj, hogy jól érezzem magam abban, amit viselek. Ettől még több olyan ruha és cipő is megtalálható a szekrényemben, amitől képtelen vagyok megválni. Ilyen az a fekete estélyi is, amit a Fehér Házban viseltem. Csodálatos emlék fűződik hozzá, így nagy valószínűséggel a következő évtizedekben is ott fog lógni a fogason. És egyszer talán majd a lányom felfedezi anya ruháit, annak örülnék… És hát lesz miből válogatnia, hatalmas ruhatáram van, noha az egésznek mindössze pár százalékát hordom rendszeresen. Egy-egy zakót, bőrdzsekit vagy egy drágább farmert leszámítva, van körülbelül huszonöt fehér és két fekete pólóm, illetve öt fekete nadrágom, amiket a hétköznapokban kombinálok. Mert már nem fontosak a külsőségek, vagy legalábbis nem úgy, mint régen.”

Fotó: Archív

Több ezren szavaztak

A story.hu olvasói, illetve egy ötfős szakmai zsűri szavazhatott arról, hogy ki kapja a legjobban öltözött színésznőnek, énekesnőnek, műsorvezetőnek és sármőrnek járó díjat. Az ítészek között szerepelt Pataki Ági modell, Ernyey Béla színész, Janositz Johanna, a CCC marketingmenedzsere, Sebó Krisztián, az answear.com területi képviselője és Mihalik Andrea, a C&A marketingkoordinátora. Minden kategóriában nyolc-nyolc sztár közül választhattak, mint ahogy az olvasók is, akik végül több ezer szavazatot adtak le.

Kiemelt képek: Birton Szabolcs; Borzi Vivien

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story tavaszi különszáma!

Kapható a Story Sztárséf különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!