Napi friss

ByeAlex vette védelmébe Schobert Larát

Több ezren egyetértenek az énekessel.

Noha ByeAlex ideje nagy részében zenél, mostanában egyre többször szán időt egy kis társadálomformálásra. Így volt ez a minap is, amikor a legnagyobb közösségi oldalon, egy Schobert Larával készült interjú alatt hosszas kommentet, már-már értekezést írt. Az énekesnél az tette be a kaput, hogy azt tapasztalja, felnőtt emberek sem kímélnek egy szinte még gyereklányt, és bántják, pocskondiázzák, elfelejtve, hogy ők is szülők, nagyszülők, akik valószínűleg, ha fordulna a kocka, nem örülnének, ha az ő gyermeküket, unokájukat érné ilyesfajta bántás. „Továbbra is rendkívül elképesztőnek tartom, hogy az emberek mit meg nem engednek maguknak ezzel a lánnyal szemben. Jóllehet, egy olyan család tagja, ahol, mondjuk, a szülők nem minden cselekedetükkel szimpatikusak a társadalom számára. Az is lehet, hogy egy ilyen fiatalember, nem tudom pontosan mennyi idős, nem hozza meg életének a legjobb döntéseit. (…) Nekem semmi érdekem, hogy megvédjem őt, mert igazából nem is nagyon ismerem őket, meg számomra aztán teljesen mindegy lenne. Mégis sokszor megrökönyödöm ezen az egészen, úgy, hogy amúgy nincs is gyerekem, apaalkatnak se vallom magam, és közben azt látom, hogy meglett emberek, nénik is meg bácsik is mit okádnak erre a lányra, vagy a testvéreire tinikoruk óta!” írta hozzászólásában Alex, majd hozzátette, hogy ő például ha a Schobert családba született volna, tinédzser fejjel lehet, kiforgatta volna Norbit a vagyonából, és már 19 évesen Lamborghinivel járt volna szórakozni. Noha maga az énekes sem tudja, pontosan mit akart ezzel a felszólalással elérni, leginkább csak kibuktak belőle a gondolatok. Úgy tűnik, sokakat érdekelt, mára ugyanis több ezren olvasták és kedvelték a kommentjét.

 

Kiemelt kép: RTL/Sajtóklub; Schumy Csaba/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story tavaszi különszáma!

Kapható a Story Sztárséf különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!