Napi friss

Bochkor Gábor: „Nálam a takarítónő családtag”

A bejárónő még lányára, Nórira is vigyázott reggelente. Néha még nála is aludt.

Kétség nem fér hozzá, amikor beengedünk valakit a lakásunkba takarítani, az egy rendkívül bizalmas viszony. Ennek ellenére manapság egyre többen igénylik, hogy takarítónő is segítsen rendbe tartani a házukat. Ilyen példáu Bochkor Gábor, aki az évek alatt több bejárónőt is elfogyasztott. „Nagyon jó, hogy vannak, és tényleg nem arról van szó, hogy ez luxusnak számít, még Magyarországon is meg tudják engedni maguknak az emberek. És hetente, kéthetente elég, ha egyszer besegít, nem kell olyan nagyon sűrűn. De bizalmi állás. A takarítónők mindent hallanak, olyan helyekre is belátnak, ami az intim szféra netovábbja ” – szögezte le a Retro Rádió reggeli műsorában a rádiós, és hozzátette, őt nem nagyon tudnák zavarba hozni a régi alkalmazottak, hiszen nincs mit szégyellnie.

Bochkor egyébként rendszerető ember hírében áll. Például a dohányzóasztalán jelenleg is ott van még a karácsonyi koszorú, és ott vannak még a könyvek is, a három távirányító mellett pedig olyan apróságok, mint kis figurák és a legó. Tudja, hogy ezzel megnehezíti egy takarítónő dolgát, nála azonban nem elvárás, hogy ezeket minden esetben szépen visszarendezzék. „Más nálam, aki egy rendszerető, egyedülálló férfiként fogadok bejárónőt. Ugyanakkor nem is szeretem ezt a takarítónő szót. A sajátomat annyira kedvelem, hogy családtagnak tekintem. Ezért nem is szeretek foglalkozáscímkéket ráaggatni. Ritkán találkozunk, de ha igen, akkor kávéval megkínálom. Volt, hogy régebben vigyázott Nórira reggel, és ott aludt nálunk. Akkor főztem is neki, viszont volt olyan takarítóm is volt, akit csak Red Bull Ladynak hívtam. Akkor még másik házban laktunk, és volt egy ilyen hűtőnk. A lényeg pedig az, hogy mivel gyakran volt Red Bull szag a nappaliban és a konyhában, ezért egyszer direkt ránéztem, van-e doboz a szemétben, és találtam. Ha megkérdezett volna, akkor nyilván adok neki belőle” – mesélte.

Akik régóta követik az életét, talán még emlékeznek történetekre, hogy mennyire zavarta, ha a fürdőhab a kád szélén marad, miután leengedték a vizet. Márpedig ez akkoriban, amikor lánya, Nóri is még pancsoló kislány korban volt, gyakran előfordult. Ilyenkor nem maradt más választása, mint az, hogy maga takarítsa el, ami igazán zavarta. Emlékezetes pillanat volt az is, amikor ő maga mutatta meg az új bejárónőnek, hogyan kell a fürdőszobai krómcsapokat tisztán tartani. Az alkalmazott nem ment többet, de nem bánta. Olyat se választana még egyszer, akiért le kell mennie autóval a buszmegállóba.

Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story tavaszi különszáma!

Kapható a Story Sztárséf különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!