Napi friss

Marcellina – Felrobbant a születésnapi tortája 

Nem volt szokványos a bulija, ráadásul ezúttal ő is megajándékozta a meghívottakat.

Hihetetlen, hogy hetvenéves lett, hiszen évtizedeket letagadhatna a korából. Az évek valahogy mégsem fognak Marcellinán, aki tegnap egy óriási születésnapi bulival ünnepelt a zenésztársaival. „Két kocsira való ajándékkal tértem haza, és annyi virágot kaptam, köztük rengeteg liliomcsokrot is, hogy bevallom, attól féltem, reggel nem ébredek fel. Amikor kiléptem a hálószobából, kábító illatorgia fogadott a nappalimban – mesélte Marcellina ébredés után nem sokkal a story.hu-nak. Egy barátja döbbentette rá, hogy ezt a kerek számot meg kell ünnepelni, és bár három hete volt mindössze arra, hogy a bulit megszervezze, szerencsére minden úgy sikerült, ahogy eltervezte. Illetve majdnem minden… Az ugyanis, hogy majdnem felrobban az emeletes születésnapi torta, egyáltalán nem volt betervezve. – Négy fajta ízben készült az alkalomra a torta. Volt Fekete-erdő-, gyümölcsös, Esterházy- és tojáshabtorta, ez utóbbival történt a baleset, így a felső szintjét nem is tudtuk megenni. Ráadásul a ruhám is tönkrement a ráfröccsenő viasz miatt, de mindez nem számít. Boldog vagyok, jó volt nosztalgiázni a barátokkal. Persze óriási segítség volt a Vakok Iskolájának és a Nádor-teremnek a teljes vezetősége és a Vakok Iskolájának kórusa Flamich Mária vezetésével.”

Bármennyire ritkaságszámba megy manapság, hogy valaki a saját születésnapján ajándékkal készül a barátainak, az énekesnő ezen az esetén csak adott és adott. „Nem ez az első eset, hogy a zenésztársak is szerepelnek a videóklipjeimben. A régi nagy slágereket összevágtuk. Megnéztük a felújított verziókat és a vadonatúj klipemet is, amelyben mindannyian együtt táncolunk. Ezen az estén láthattuk mindannyian először” – mesélte, mivel lepte meg a jelenlévőket.

Kiemelt kép: Korponai Tamás/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

A Story tavaszi különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!