Napi friss

Rába Tímea: „Rettegek a naptól, amikor a lányom elköltözik”

25 éve kizárólag a családjának él.

Az édesanya tisztában van vele, hogy Nina már egy felnőtt nő, és hogy egyszer muszáj lesz elengednie, de egyelőre elhessegeti magától a gondolatot. „Rettegek a naptól, mikor  a lányom elköltözik. Nemcsak azért, mert elképesztően ragaszkodunk a másikhoz, hanem mert féltem őt – mondta korábban Timi a Bestnek. – Reggelente, amikor indul az egyetemre, még a buszmegállóba is kikísérem. Akkor nyugszom meg, ha látom, biztonságosan átért a forgalmas úton, illetve mikor írt, hogy beért. Ez mindhárom gyerekemre igaz. Hál’ isten, már megszokták, hogy üzenjenek. Ez van, egy aggódó anyuka vagyok – magyarázta. – És bár a nagyfiam, Márk már külön él – saját családja van –, Nina és a 15 éves fiam, Noel még otthon laknak, és maradjunk annyiban, komoly gondjaim lesznek az elengedésükkel – tette hozzá. Rába Tímea huszonöt éve főállású anyuka. És most, hogy a gyerekei egyre önállóbbak, úgy érzi, ideje kitalálnia, mit kezdjen magával. – Az az anyuka vagyok, aki hajnali ötkor csak azért felkel, hogy friss muffint süssön a gyerekeinek, aki naponta kétfélét főz, hogy mindenki a kedvencét ehesse. Elsősorban anya vagyok, viszont hamarosan újra kell definiálnom magam, kitalálnom, ki is az a Rába Tímea.”

Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

A Story tavaszi különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!