Napi friss

Kevin Costner – Majdnem végleg szakított a feleségével

A filmsztár és neje a gyerekkérdésben nem értett egyet.

Bármennyire körülrajongott szépfiúnak számított ifjabb korában – köszönhetően többek közt a Farkasokkal táncoló című western nagy sikerének is –, a nemrég 68. születésnapját ünneplő színész világéletében hűséges típus volt. Első feleségével, Cindyvel, aki még a gimnáziumban lett a szerelme, majdnem húsz évig voltak együtt, és három gyereket neveltek fel. Ők ma már bőven felnőttek: Annie 38, Lily 36, Joe pedig 34 éves. Válása után Costnernek volt ugyan egy-két rövidebb kalandja – az egyikből egy fiú is született, a ma 26 éves Liam –, de aztán hamar megtalálta életre szóló társát, Christine Baumgartnert, akitől szintén három gyermeke született: Cayden 15, Hayes 13, Grace pedig 12 éves. Pedig annak idején, még a második házassága előtt, közel 50 éves fejjel úgy érezte, négy utód után már nem akar több gyereket. Emiatt majdnem végleg szakítottak Christine-nel – a nála jóval fiatalabb nő ugyanis kijelentette, ő nem tudja elképzelni az életét anyaság nélkül. Végül győzött a szerelem, és mint a fent elmondottak mutatják, Costner egyáltalán nem bánta meg, hogy újra belevágott a családalapításba. Közben pár éve már unokája is született, úgyhogy ha a saját csemetéi kirepülnek, lesz utánpótlás, kényeztetheti majd őket.

Kiemelt kép: Getty Images

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

A Story tavaszi különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!